2017. március 5., vasárnap

Bükki Kilátások Hard 65 - 2017.03.04.

Bükk! 65 km és 2500 m szint! Szóval a Hard, amiről tudtam, hogy kemény lesz! Tavaly nem jutottam el ide, az idén meg nem szerettem volna kihagyni. Végül úgy döntöttem, hogy a hosszú téli alapozás tökéletes lezárásaként benevezek. Lassan már hazajárok a Bükk nyugati lábához, legyen az Eger vagy Felsőtárkány. Most az utóbbi volt a rajt-cél helyszín. 

Egy kis pihenő Tar-kőn
Hajnal van! Szokásos készülődés, még felvettem egy srácot, majd indulás! Az utazás közben sztorizgatás és mire elhagytuk az autópályát, már kivilágosodott. A rajtközpontban jókedvű készülődés, rég nem látott ismerősöknek örülés, bratyizás és vacillálás! Miben induljak? Hány réteg? Kicsit hideg van, kell a két réteg. Hosszú ujjú, vagy inkább rövid. Fázni fogok. De később meg meleg lesz. 900 m felett, ha szél van, nem fog jólesni. Na jó! Rövid ujjú és széldzseki elég lesz. De mi lenne, ha csak rövid ujjú lenne? Áh... fázom! Nem érdekel, max. cipelem. A kelleténél bizonytalanabb voltam és próbáltam kizárni a körülöttem készülődők döntéseit. Már-már menyasszonyi színjátékra hasonlított a bohóckodásom. 


A hosszú és kemény tél utolsó nyomai

Istállós-kő
Rajt 7.30! Lassan melegszem be, majd a lassú emelkedőt követően a 6. km-nél leveszem a széldzsekit. Az izzadás és a pulzus is visszább vesz. Így komfortosabban érzem magam. A pálya folyamatosan emelkedett egészen az első frissítő pontig, Őrkő-házig (11 km). Jól éreztem magam, pedig de a lábaim nem voltak teljesen frissek. Innentől zúzós lejtő, majd egy kis mászás Kelemen-székéhez és újra lefelé egészen Szilvásváradig. A vasútállomáson újabb frissítőpont (20 km), ahonnan egy kis folyadék és némi sós frissítő után indultam tovább a Szalajka-völgybe. Istállós-kő felé vezetett az út és tudtam, hogy a völgy végén fogunk szépen felfelé haladni egy brutál emelkedőn. Barátkoztam a gondolatával, mert jártam már ott, de nem mentem fel teljesen. Lelkiekben felkészültem, hogy itt gyökkettővel tudok majd csak haladni combos pulzussal. A völgy végén csekk, majd kezdődik a mászás. Hááát... durva volt! 2,2 km-en beugrott 500 m szint. Levegőt a létező összes nyílásomon vettem és beszélgetős kedvemben sem voltam, de gondoltam, egyszer, majd, valamikor felérek. Felértem... fél óra alatt! A vége előtt azért még volt egy jeges, csúszós szakasz, szóval ha már kellőképpen kész vagy, jöhet egy kis jég, hogy az se legyen mindegy, hogy hová lépsz! Ez most így sírós, meg "minek mész oda?". Passz... biztos mert mazochista vagyok. Hmm... lehet! A járkálást üvegcserepeken kevésbé bírnám. 

A csekkolás után hullámvasút Tar-kőig. Sziklás, technikás részek, hol jobban, hol kevésbé futható... nekem. Visszaérünk Őrkő-házig, teljesítve az útvonalba tett kishurkot. Az útvonal elhalad a Bükki Őserdő mellett. Most világosban látom meg és lenyűgöznek a magas fák. Frissítek közben egy csokival és a negyedik óra elteltével a második sótablettával. Tar-kőre érve megállok és megcsodálom a panorámát. Bejön ez a hely és mindig látok innen valami újat. Ekkorra a táv fele már megvan és a szint zöme is. Irány a bánkúti síház (41 km). Pörögnek a km-ek, először ösvényen, majd műúton. Bánkúton frissítőpont van, itt megint a sósat választom (olivabogyó, sajt). A kóla nagyon jólesik egy kis vízzel. Megint segít. Megmozgatja a gyomrom és erőt ad a további önszívatáshoz. 

Virágos sár, szép kilátás... ha jól tévedek
Jó ideje már egy sráccal haladok, akivel felváltva előzgetjük egymást. Ismerős helyre lyukadunk ki, a Borsod-Heves megyehatárhoz, ahonnan tovább ereszkedünk a Hór-völgybe. Fasza kis hely, de most nem arra a részre jutunk, ahová én gondoltam. Közben akadnak dagonyás, sárcuppogós részek, szerencsére nem túl hosszúak. Aztán a Hór-völgyben a szárazpecsétes csekk után ismét kemény emelkedő jön. Megindulok! Húúúha, valami ne klappol. Persze nem vártam, hogy 55 km után ugyanazt a frissességet érezzem, amit az elején. Érzem, hogy nem megy! Zihálok, mint egy ló! Kezd elhagyni az erőm és ez most nem a fáradtság. Hirtelen tör rám, birkózom vele! Felfelé nézek, hogy meddig tart még! A számat nem érzem száraznak, szomjasnak sem vagyok. Lassan telnek a méterek a kemény emelkedőn. 2 km alatt 250 m... ami nem lenne vészes. De! Ahogy felérek és innék, a "camelbak" üres. Szívás, csak éppen nem vízből! Próbálok az enyhe emelkedőn kocogni, de nem nagyon megy. Ódorvárnál egy piknikező családtól kipofátlankodtam egy bögre vizet és lekísértem egy géllel. Ekkorra a srác, akivel kb. 38 km-en keresztül haladtam, már látótávon kívül volt. Lassan, de biztosan hatni kezdett a cucc és kezdtem jobban lenni. Már nem volt messze a frissítőpont (Völgyfő-ház, 58 km), ahol rendesen betankoltam kólás vízből. Ettem némi szilárdat, de az inkább a sós íz miatt. Nem volt rá nagy szükség, de már nem bíztam semmit a véletlenre. Visszajött az erő és robogtam is gyakorlatilag végig lefelé egészen a célig. A cél előtt még meg kellett kerülni egy kis tavat, aminek már annyira nem örültem, de ezen már nem múlott semmi. A célban pacsizás, pihenés, bratyizás, gulyásozás. 

Helló B.A.Z. megye!
Konklúzió: Minden nagyon jól ment, egészen az elszomjazásig. A folyamatos szél vagy szellő vagy akármi, kitolt velem... azaz inkább én magammal, mert nem éreztem, hogy mennyit izzadok és ezzel arányosan nem ittam eleget. Gyerekhiba, hogy nem néztem meg, mennyi víz van nálam. Ez az én bénaságom... majd legközelebb odafigyelek. A verseny egyébként frankó volt. A frissítőpontok a "mi távunkon" svédasztalhoz hasonlítottak. A pontőrök készségesek voltak mindenütt... egy rossz megjegyzésünk sem lehet. A szervezők kitettek magukért, mert végig jól követhető volt a szalagozás. A kritikus, "elkavarós" részeknél volt  útbaigazító ember, ahol meg nem és közös útvonalon haladtunk a rövidebb szakaszokkal, ott irányjelző táblák voltak. Szuper volt az egész, úgy ahogy van. Aki tervez itt indulni, ne hagyja ki!

2 megjegyzés: