Elég régen - az UB óta - nem írtam bejegyzést, de arra gondoltam, ez most megérdemli a karaktert. Kezdjük a végén. Sikerült életem eddig legjobbját futni 3:11:03-as idővel. Másfél éve nem jártam hivatalos maratonon, akkor a BSZM (Balaton Szupermaraton) résztávjaként ismert Maratonfüreden toltam egy 3:16-os időt. Tavaly inkább az iramfutást választottam 10 km-en és se előtte, se utána nem éreztem affinitást, hogy nekivágjak a 42,2-nek betonon vagyis aszfalton.
 |
| Melegítésféle |
Nnnna... ennyit a végéről, nézzük az elejét. Szorri a csapongásért, de még hatása alatt vagyon a mai mókának. Nyáron, az unalmasnak nevezhető időszakban kihasználtam a nevezés lehetőségét. Nagymelegben nem szeretek versenyre járni, inkább megmaradok az "érzésre" futásnak... nem ilyenkor kell megváltanunk a világot. Előfordul 1-2 verseny, de inkább távol, sőt jó távol tartom magam a felesleges megerőltetéstől. Ez a tézis csak erősödött bennem, mikor szeptember elején a Szőlőskörön sikerült jól "fejre állnom". Na nem fizikálisan, hanem fel kellett adnom, mert kidőltem a 35 fokos melegben. Onnantól visszaadtam magam az óvatosságnak és kerültem szokatlan szeptemberi meleget. Igyekeztem este edzeni ha pörgésre vágytam, egyéb esetben maradtak az "érzésre" futások. Pulzusra próbáltam edzeni az általam meghatározott értékek szerint több-kevesebb sikerrel. A pihenésre pedig jobban odafigyeltem. "Már egy hete csak a... maratonra gondolok!" Lassan megérkeztük a maraton hetére, amikor is már inkább a körítésre (evés, pihenés stb.) figyeltem. Kihevertem a Rókaűzők nevű (Kaposvár-Pécs között... csodaszép útvonal volt) váltóversenyt, majd beiktattam azért még két futást. Hülyén hangzik, hogy nem tudtam volna meglenni nélküle, mert ilyenkor már "nem nagyon illik" futni, de "jóvanazúgy". A maraton közeledtével egyre többet foglalkoztam a célidővel, amit 3 órában képzeltem el... a legmerészebb álmaimban. Úgy voltam vele, hogy ha minden bejön, miért ne? Néha érhetnek kellemes meglepetések. Visszaállva két lábbal a talajra, a 3:05-öt tartottam reálisnak, a 3:10-et pedig kézenfekvőnek. Így visszaolvasva kicsit igényes voltam. További tényező a célidő mellett az izgalom volt. Régen voltam már ennyire bepörögve verseny miatt. Most mindennél jobban akartam a célidőt és próbáltam eszerint kimatekolni a haditervet. Az esti elalvással voltak gondok, de egy kis forgolódás után már elvesztettem a fonalat.
 |
| Irány a rajt |
Reggel van... ébresztőóra nélkül keltem, koránkelőként gondoltam belefér. Aztán egy kis csúszással ugyan, de sikerült elkészülni, majd elindulni. Kint a helyszínen már átjött a fíling. A sok színesbe öltözött ember, a zene, melegítés stb. Kicsit hidegnek éreztem személy szerint az időt, de hamar bemelegedtem. A rajtnál már alig vártam, hogy induljunk... annyira mentem volna.
 |
| A rajt előtti percek... izgulás van |
Aztán puff... indulááááás! Az első km-ek hamar elteltek. Az Oktogonnál találkoztam Fecóékkal és nagyon jólesett a biztatás. Fejben éreztem, hogy kicsit gyors a tempó, viszont a lábaim 10 km után is lazák voltak. Közben pedig folyamatosan befelé figyeltem vagy éppen a belvárosi panorámát bámultam. 14 km után 58:31 volt az időm, majd jött a rakpart. Kissé napos és nagyon egyenes... a ritmus szempontjából tökéletes és kicsit sem zavart, hogy monoton. Ha valaki annak érzi, nézzen körbe. Margitsziget, Parlament, Gellérthegy... nem csapok fel idegenvezetőnek. A félmaraton 1:29 alatt, ami a tervezettől 1 perccel gyorsabb, ám érzetem 14 km után, hogy kicsit vissza kell venni, mert még kétszer ennyi van. A rakparton zúgott a szurkolás. Taps, hajrá, dobolás, zenekarok... és persze frissítés. Melegem volt, így az egyik helyen nem ittam, inkább magamra borítottam a vizet. A pulzuspántom megint úgy döntött, hogy ő nem mért tovább, ezért leszedtem magamról, mert csak zavart. Fordító Újbudán, ahol is 28 km után 1:58:43-as idővel álltam. Király! 2/3 már megvan, és még a 3 órás célidőn belül. Háhh... majd hirtelen jött a fal és nem is akart utána omlani. Nézegettem a km-es részidőket és 31 km után kezdtem elengedni a célt. Biztonságra játszottam, maradt a 3:05. 30-nál már nemcsak banánt, hanem szőlőcukrot is vettem magamhoz, ez némileg segített. Visszaértünk a Lánchídhoz és éreztem, hogy nem lesz könnyű a maradék 8-9 km, de még bizakodó voltam. 35 és 36 km között a nyugati-téri felüljárónál már egyre nehezebben mozogtam. Besavasodtam, kicsit lemerevedtek a lábaim, de az 5 perc/km-t sikerült tartanom. Sebaj, a 3:10 meglesz, szóval engedtem magamnak megint. A Hősök terére érve Dj Dominik "húzta", majd bekérdez, hogy bírjátok még? Hát... persze... ilyenkor kifelé mindenki qrva kemény, de a mosoly már nem túl őszinte. Kós Károlyon a visszafordító már nem ízlett, majd bekanyarodva az uccsó kilikre, a frissitőponton a két unokatesóm köszön rám! De jóóó, gondoltam magamban... kellemes meglepi. Jött a 40... itt már nemcsak nyomokban szenvedek, lassulok! Rezeg a 3:10! Már nem érdekelt, hiszen az eddig időmet megjavítom, a többi meg már mellékes. A célig sok buzdítás, taps, majd óralenyom, telefon rezeg: 3:11:03. Éljen, ez is megvan.
 |
| Néha nem tudtam, hogy honnan tudják vadidegenek a nevemet... aztán lenéztem! |
Konklúzió: Ezt megint jól elfutottam, de hogy mikor tanulom meg féken tartani magam ekkora távon? Majd a következőn... csak az a szitu, hogy mindig ezt gondolom. Maraton feletti távokon nagyon jól megy, alatta ritkábban. A frissítésekre szánt idő sokkal kevesebb lett, mint amire számítottam... nem gondoltam volna, hogy ilyen faszán tudok futás közben enni-inni. Az órám szerint 42,47 km-t futottam, de hitelesített pályával nem kötekedünk. Cél utáni pedig fotó nincs, nem vállalom. Összességében pedig elégedett vagyok, mert ugyan a 3 óra nem jött össze, de az eddig csúcsomat 5 perccel javítottam meg, ami önmagában is egy nagy öröm. Egy egykor hozzám nagyon közelálló ember értette meg velem, hogy mi is a valódi cél... ami maga az út. Mikor sikerült megértem, akkor jöttem rá, hogy minden egyes verseny csak egy állomás, azon az úton, amit én futásnak nevezek. Ha pedig ebből a szemszögből nézem - már pedig csak ebből - akkor egyszer elérkezik ez az állomás is.
 |
| A jutalom |
Külön köszönet mindenkinek a szurkolásért, nem sorolnám fel, hányan voltatok, mert tuti kimaradna valaki. Örültem és nagyon jólesett minden hajrá és pacsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése