Népek tavasza 30 km - 2017.03.15.

Múlt héten úgy döntöttem, hogy hazalátogatok Miskolcra. Időről-időre belenézek a túranaptárba, hogy milyen gyöngyszemet találok és akkor megláttam ezt a túrát. Elindult a vezérhangya, hogy ide már évek óta el akartam jutni, csak mindig volt valami, ami miatt lemaradtam. Már jóval a múltkori verseny után kitaláltam, hogy tartok egy kb. két hetes szünetet ilyen-olyan okok miatt... ezeket most nem részletezem. A lényeg, hogy mindennek ellen tudok állni, kivéve kísértésnek. Így a kihagyás utáni első futást előrébb hoztam szombatról szerdára. Ettől nehezebb döntés kevés létezik egy futó életében.

Kilátás a Gulicska-tetőről

 Majális park, Királyasztal - gyerekkoromban sokat jártunk idő, főként osztálykirándulásokon -, rengeteg ember, fagypont közeli hőmérséklet, start! Most határozottabb volta ruhaügyileg. Egy réteg hosszú ujjú fentre és rövidnadrág (lentre) mellett döntöttem. Ritkán kezdünk túránkon lefelé, ez közéjük tartozik. Felvenni a ritmust nagyon jó, bár a pulzusmérőm szerint a csillagokban van a pulzusom. Újraindítani nem akartam, ahhoz túl adatorientált vagyok. A nagy problémamegoldás közepette leértem a Bükk kapujához, majd némi tekergés után érkezett az első emelkedő egészen Gulicska-tetőig (1. EP). Az emelkedő aljához érve helyre állt az anomália pulzusmérővel. Megkezdve az emelkedést egyre jobban feszült a vádlim és az achillesem... aztán lazítottam a cipőn... és csökkent a feszülés. Arra gondoltam először, hogy biztos kicsit elszoktam a terheléstől, mert a relatíve magas pulzus ellenére nem ziháltam... még. A figyelmemet sikeresen elterelte  még a hóvirágokkal teli hegyoldal. Az EP-n majdnem bajban voltam, mert ha nem látom meg a kódot, amit az ellenőrzőlapra kell írni, tuti kimarad. Jött egy technikás szakasz kiálló kövekkel, egynyomos pályával, néha sorral. A túratársak rugalmasak voltak, mert meghallva a trappolásomat együttműködően félre álltak. Az egynyomos szakaszt egy lejtős dózerút váltotta. Itt nem spóroltam az energiával, hagytam, hogy vigyen a lendület picit gyakorolva a lejtőzés technikáját, amiben elég gyenge vagyok. A maga módján a lejtőfutás is egy extrém sport, mert egy óvatlan pillanatban szakadhat a szalag, törhet a boka és gurulhatsz a végtelenségig... egy szóval jól összetöröd magad.

Hámori-tó - a teteje még jeges

Na... leértem Lillafüredre (2. EP), ahonnan a Hámori-tó partján vezetett tovább az út. Nekem ez volt a túra legszebb szakasza. A tó végén meredek emelkedőn halad a pálya. A pulzus szép magas, így gyaloglásra váltok. Ahogy felérek, újra át tudok térni futótempóra  a Lencsés-nyergen át, egészen a Csókásig (3. EP), közben pedig egy csokival frissítek. Röviddel később kijutok a műútra majd újra az ösvényen felfelé egészen Örvény-kőig (4. EP). Itt azért ellövök egy fotót a panorámáról, közben kicsit kifújom magam és elindulok visszafelé. A biztonság kedvéért magamba nyomtam egy zselét, mert az erős iram miatt tudtam, hogy valahol utolérhet egy filmszakadás.

örvény-kői kilátás

Jókai emlékű - Örvény-kő

Magányosan haladtam lefelé. Eddig sok túratárssal találkoztam, de ezen a szakaszon megritkult a számuk. Közben a fejemben bekattant valami zene, így egész jól elvoltam magammal. Gyorsan pörögtek a kilométerek, élveztem a erdőt, a napsütést és azt a néhány akadályt, amit a természet kidőlt fa képében gurított az ösvényre. Addig-meddig voltam el magammal, míg a csókási esőbeállóig vissza nem értem. Cselt éreztem, mert ez volt a 3. EP, a kezemben nem volt az itiner és azt hittem, hogy ott megint jelenés van. De nem, mert még a pont előtt egy fán ékeskedett egy "balra nyíl - NT 30". Jó, akkor ide most nem kell bemenni. Egy fenyvesen keresztül haladt lefelé a szekérút. Kezdtem érezni, hogy fáradnak a lábaim. A télen nem egészen ehhez az iramhoz szoktam, de már az elején úgy döntöttem, hogy igyekszem megtolni az egészet kb. úgy, ahogy csak tudom. Örvény-kőtől gyakorlatilag alig volt szint, lejtő, lejtő és még mindig lejtő. Nem rossz ez, csak kicsit becsapós az izmoknak, ha túl tempós. A Keskeny-lyuknál (5. EP) aztán leszalagozott rész. Nem vagyok egy növényszakértő, de egy lilavirágos részt szalagoztak le, amit sokan fotóztak és nézegettek. Jó volt látni, hogy senki sem érezte magát egyenlőbbnek azzal, hogy kedvére bemenjen oda. A pontot elhagyva már kevesebb, mint 6 km volt a végéig. Fáradtam már rendesen, de azért vittek a lábaim. Befelé figyeltem az érzeteimre. Hamarosan megint "kódfelírós pont", ahol már résen voltam. Innen aztán annyira elvoltam magammal, hogy az óra csipogására lettem figyelmes, hogy elhagytam az útvonalat. Bakker! Nem tudtam mire vélni, mert azon az útvonalon, ahová "letértem", hatalmas gyalogos forgalom volt és az emberek ruhája nem arra engedett következtetni, hogy véletlenül vannak ott. Maradtam az útvonalon és nézegettem az órát, hogy mennyire térek el. Bevallom, nem volt kedvem visszafordulni, főleg azért, mert párhuzamosan haladtam a másik ösvénnyel bevállalva azt is, hogy akár kerülő is lehet belőle. Aztán a Vadasparkhoz érve gyakorlatilag célegyenesben voltam, ahonnan már kb. 500 m volt a cél.

A túra számszerűsítve

 Konklúzió: Nagyon tetszett a pálya... mert Bükk... én pedig elfogult. Örvény-kőig (17,5 km - 890 m szint) erős tempóban mentem, amit a vége felé megéreztem. Nem gondoltam, hogy ennyien lesznek és hogy ennek örülni is fogok. Ugyan nem verseny volt, de kiadtam magamból, amit tudtam... mégis mennyi az annyi alapon. Ma nem fogott ki rajtam a szél, mert bár az elejétől fogva lengedezett, többlet vízfogyasztással egyensúlyoztam mind ezt, mind pedig az erős tempót. Hát ennyi!

Bükki Kilátások Hard 65 - 2017.03.04.

Bükk! 65 km és 2500 m szint! Szóval a Hard, amiről tudtam, hogy kemény lesz! Tavaly nem jutottam el ide, az idén meg nem szerettem volna kihagyni. Végül úgy döntöttem, hogy a hosszú téli alapozás tökéletes lezárásaként benevezek. Lassan már hazajárok a Bükk nyugati lábához, legyen az Eger vagy Felsőtárkány. Most az utóbbi volt a rajt-cél helyszín. 

Egy kis pihenő Tar-kőn

Hajnal van! Szokásos készülődés, még felvettem egy srácot, majd indulás! Az utazás közben sztorizgatás és mire elhagytuk az autópályát, már kivilágosodott. A rajtközpontban jókedvű készülődés, rég nem látott ismerősöknek örülés, bratyizás és vacillálás! Miben induljak? Hány réteg? Kicsit hideg van, kell a két réteg. Hosszú ujjú, vagy inkább rövid. Fázni fogok. De később meg meleg lesz. 900 m felett, ha szél van, nem fog jólesni. Na jó! Rövid ujjú és széldzseki elég lesz. De mi lenne, ha csak rövid ujjú lenne? Áh... fázom! Nem érdekel, max. cipelem. A kelleténél bizonytalanabb voltam és próbáltam kizárni a körülöttem készülődők döntéseit. Már-már menyasszonyi színjátékra hasonlított a bohóckodásom. 

A hosszú és kemény tél utolsó nyomai

Istállós-kő

Rajt 7.30! Lassan melegszem be, majd a lassú emelkedőt követően a 6. km-nél leveszem a széldzsekit. Az izzadás és a pulzus is visszább vesz. Így komfortosabban érzem magam. A pálya folyamatosan emelkedett egészen az első frissítő pontig, Őrkő-házig (11 km). Jól éreztem magam, pedig de a lábaim nem voltak teljesen frissek. Innentől zúzós lejtő, majd egy kis mászás Kelemen-székéhez és újra lefelé egészen Szilvásváradig. A vasútállomáson újabb frissítőpont (20 km), ahonnan egy kis folyadék és némi sós frissítő után indultam tovább a Szalajka-völgybe. Istállós-kő felé vezetett az út és tudtam, hogy a völgy végén fogunk szépen felfelé haladni egy brutál emelkedőn. Barátkoztam a gondolatával, mert jártam már ott, de nem mentem fel teljesen. Lelkiekben felkészültem, hogy itt gyökkettővel tudok majd csak haladni combos pulzussal. A völgy végén csekk, majd kezdődik a mászás. Hááát... durva volt! 2,2 km-en beugrott 500 m szint. Levegőt a létező összes nyílásomon vettem és beszélgetős kedvemben sem voltam, de gondoltam, egyszer, majd, valamikor felérek. Felértem... fél óra alatt! A vége előtt azért még volt egy jeges, csúszós szakasz, szóval ha már kellőképpen kész vagy, jöhet egy kis jég, hogy az se legyen mindegy, hogy hová lépsz! Ez most így sírós, meg "minek mész oda?". Passz... biztos mert mazochista vagyok. Hmm... lehet! A járkálást üvegcserepeken kevésbé bírnám. 

A csekkolás után hullámvasút Tar-kőig. Sziklás, technikás részek, hol jobban, hol kevésbé futható... nekem. Visszaérünk Őrkő-házig, teljesítve az útvonalba tett kishurkot. Az útvonal elhalad a Bükki Őserdő mellett. Most világosban látom meg és lenyűgöznek a magas fák. Frissítek közben egy csokival és a negyedik óra elteltével a második sótablettával. Tar-kőre érve megállok és megcsodálom a panorámát. Bejön ez a hely és mindig látok innen valami újat. Ekkorra a táv fele már megvan és a szint zöme is. Irány a bánkúti síház (41 km). Pörögnek a km-ek, először ösvényen, majd műúton. Bánkúton frissítőpont van, itt megint a sósat választom (olivabogyó, sajt). A kóla nagyon jólesik egy kis vízzel. Megint segít. Megmozgatja a gyomrom és erőt ad a további önszívatáshoz. 

Virágos sár, szép kilátás... ha jól tévedek

Jó ideje már egy sráccal haladok, akivel felváltva előzgetjük egymást. Ismerős helyre lyukadunk ki, a Borsod-Heves megyehatárhoz, ahonnan tovább ereszkedünk a Hór-völgybe. Fasza kis hely, de most nem arra a részre jutunk, ahová én gondoltam. Közben akadnak dagonyás, sárcuppogós részek, szerencsére nem túl hosszúak. Aztán a Hór-völgyben a szárazpecsétes csekk után ismét kemény emelkedő jön. Megindulok! Húúúha, valami ne klappol. Persze nem vártam, hogy 55 km után ugyanazt a frissességet érezzem, amit az elején. Érzem, hogy nem megy! Zihálok, mint egy ló! Kezd elhagyni az erőm és ez most nem a fáradtság. Hirtelen tör rám, birkózom vele! Felfelé nézek, hogy meddig tart még! A számat nem érzem száraznak, szomjasnak sem vagyok. Lassan telnek a méterek a kemény emelkedőn. 2 km alatt 250 m... ami nem lenne vészes. De! Ahogy felérek és innék, a "camelbak" üres. Szívás, csak éppen nem vízből! Próbálok az enyhe emelkedőn kocogni, de nem nagyon megy. Ódorvárnál egy piknikező családtól kipofátlankodtam egy bögre vizet és lekísértem egy géllel. Ekkorra a srác, akivel kb. 38 km-en keresztül haladtam, már látótávon kívül volt. Lassan, de biztosan hatni kezdett a cucc és kezdtem jobban lenni. Már nem volt messze a frissítőpont (Völgyfő-ház, 58 km), ahol rendesen betankoltam kólás vízből. Ettem némi szilárdat, de az inkább a sós íz miatt. Nem volt rá nagy szükség, de már nem bíztam semmit a véletlenre. Visszajött az erő és robogtam is gyakorlatilag végig lefelé egészen a célig. A cél előtt még meg kellett kerülni egy kis tavat, aminek már annyira nem örültem, de ezen már nem múlott semmi. A célban pacsizás, pihenés, bratyizás, gulyásozás. 

Helló B.A.Z. megye!

Konklúzió: Minden nagyon jól ment, egészen az elszomjazásig. A folyamatos szél vagy szellő vagy akármi, kitolt velem... azaz inkább én magammal, mert nem éreztem, hogy mennyit izzadok és ezzel arányosan nem ittam eleget. Gyerekhiba, hogy nem néztem meg, mennyi víz van nálam. Ez az én bénaságom... majd legközelebb odafigyelek. A verseny egyébként frankó volt. A frissítőpontok a "mi távunkon" svédasztalhoz hasonlítottak. A pontőrök készségesek voltak mindenütt... egy rossz megjegyzésünk sem lehet. A szervezők kitettek magukért, mert végig jól követhető volt a szalagozás. A kritikus, "elkavarós" részeknél volt  útbaigazító ember, ahol meg nem és közös útvonalon haladtunk a rövidebb szakaszokkal, ott irányjelző táblák voltak. Szuper volt az egész, úgy ahogy van. Aki tervez itt indulni, ne hagyja ki!