Egy különleges verseny - 2015.09.13.

Ma rendezték a 30. Wizz Air félmaratont, amelyen rajthoz álltam én is. Nagyjából három hónapja nem jártam versenyen. Valahogy nem hozott lázba a tény, hogy megmérettessem magam. E tekintetben lehet, hogy kicsit túlvállaltam magam a tavasszal és kissé megcsömörlöttem. Így a nyarat ugyan végigfutottam, volt rengeteg edzésem, de valahogy nem vitt rá a jó sorsom, hogy bárhová is nevezzek. 

(Szelfi)

Egy-két nappal ezelőtt adódott a lehetőség, hogy Gábort kísérjem és fussak az ősz egyik legnagyobb félmaratoni rendezvényén. Alapesetben nem akartam rajthoz állni, de mivel Gáborról volt szó, nagyon szívesen elvállaltam a közös futást. Edzettünk már együtt több alkalommal, így nem volt ismeretlen a feladat. A közös futásba való beleegyezést követően már terveztük is a találkozót, mikor és hogyan érkezzünk a rendezvény helyszínére. A futást megelőzően a helyszínen összetalálkoztunk sok futótárssal. Egy csoportkép a Futeam SE tagjaival, majd elindultunk a starthoz. Több, mint 10 ezren éreztek késztetést arra, hogy ma lefussanak 21,1 km-t. Sok emberen láttam az „első félmaratonom” feliratot és nem is maradt el részemről a nosztalgia, hiszen itt futottam két évvel ezelőtt az első hivatalos félmaratonomat. 

Szóval rajt! Valahol a 3-as szektor végén ácsorogtunk több csapattársunkkal és vártuk, hogy induljunk. Lőttünk egy szelfit, majd elrajtoltunk. A hangulat nagyon jó volt, bár engem picit zavart a nagy tumultus, talán azért mert már nagyon elszoktam ettől.

(A rajt pillanatai)

Az első km-ek jól teltek, érezni lehetett, hogy ma nem fogunk fázni. Felvettük a verseny ritmusát és igyekeztünk tartani egy bizonyos tempót. A 4-5.-dik km környékén már rendesen meleg volt, ami az eheti időjárást nem igazán jellemezte. Róttuk a km-eket, ha kellett frissítettünk. 6 perc körül átlaggal 1 óra alatt elértük nagyjából féltávhoz. Kb. a felén túl már egyre többen belesétáltak a távba, aminek sok oka lehet. Nem nagyon boncolgatnám, hogy miért, talán a hirtelen meleg fogott ki a sporttársakon. Haladtunk és egyre-másra hagytuk el a km szelvényeket. Ha kellett frissítettünk és ahol lehetett, az árnyékos részt választottuk. Menet közben számolgattuk, hogy vajon mennyi lesz a befutónk, majd 2:14:40-es idővel áthaladtunk a célvonalon. Gratuláltunk egymásnak, nyakunkba kaptuk az érmet, majd felvettük a befutócsomagot.

(Az emlékérem és a rajtszám)

 Jólesett ez a futás, talán lökést ad ahhoz, hogy újra több ezres tömegben fussak. Jó volt a sok kedves szó és bíztatás, amit kaptunk. Tisztelet az embereknek, mert a véletlen lökésünk vagy taposásunk ellenére elnézőek voltak, sőt még ők kértek bocsánatot. Viszont a legnagyobb tisztelet Gábornak jár, mert látássérültként sem hagyja el magát… sportol, fut, nem huppan bele a fotelba és nyávog onnan, hogy ez így bizony nem megy. Szóval mondhatom, hogy futóéletem egyik legkülönlegesebb versenye volt és örülök, hogy ez is eljött. 

(A Fővám térnél)

(A Dráva utcai fordító után)

Egy esős bükki edzés - 2015.09.05.

A blogom indulásakor úgy gondoltam, hogy inkább csak a versenyeket és eseményeket fogok közzé tenni. Ám megfogalmazódott a gondolat, hogy egy-egy edzésről is írni fogok egyrészt, hogy mindenki – a lehető legteljesebb - képet kapja arról, amit megélek ilyenkor.

A mai történet ott kezdődik, hogy a nyári alapozást követően szerettem volna egy maratoni távhoz közelítő erőfelmérőt terepen. Azt hiszem fontos pontjához érkezett a felkészülésem. Egy családi esemény miatt Miskolcra kellett jönnöm. Eredetileg más helyszínen terveztem ezt az edzést, de hát ember tervez… és a tervek azért vannak, hogy eltérjünk tőlük. Felmerült a gondolat, hogyha már így alakult, akkor elmegyek a Bükkbe. Amúgy is nagyon közel áll hozzám, mondhatni a kedvenc tájam, persze miskolciként lehet csak elfogult vagyok.

Eljött a mai reggel. Az időjárás szerint a hőmérséklet optimális lesz és esőre is lehet számítani. 

(Ma nem örültem annyira, hogy szinte mindig pontos az előrejelzés)

Természetesen nem úsztam meg. Már elinduláskor kicsit szitált, de ettől még egy percig sem gondoltam úgy, hogy feladom az elképzelésem. Lillafüredig szemetelt, majd kicsit erősödött, mikor megérkeztem. Ajajjj… ez így nem lesz könnyű menet. Szóval START kb. 7:45 körül.

(A lillafüredi start helyszíne panoráma képen)

 Pulzusmérőt belőttem 148ra, csipogjon le, ha túlhajtanám magam. Sokszor megszívtam már, hogy bekezdtem jó erős tempóval, majd a végére totál elfogytam. Lassú tempóban kezdtem, hiszen egyből felfelé indultam. 

(Érkezés Hollóstetőre)

A piros jelzést követve elértem Hollóstetőt, ahol már totál eláztam és innen kicsit gyorsabb tempóban haladtam Tebepuszta felé.

(Útban Tebepuszta felé)

Ezt a szakaszt már többször megjártam, így szinte a jelzések keresése nélkül mentem az úton. Tebepusztán figyelgettem, hátha épp van víz a balra eső mélyedésben. Szándékosan nem írom, hogy tó, mert ahhoz víz kellene… szóval nem volt víz. Kicsit csalódott voltam, mert pazar látványt nyújt. Egy panoráma kép lövése után haladtam is tovább.

(Tebepuszta... a tó sehol - nem véletlenül időszakos)

Innen már a kék sáv mutatta az utat. Egy meredeket követően elértem Tamás kútjához, ahonnan rövid úton eljutottam volna a mai célomhoz,  Tar kőhöz. Az eső szakadatlanul esett, de már nem nagyon izgatott. A tempómmal elégedett voltam, 2 óra alatt jutottam idáig. Mint később kiderült, itt követtem el egy malőrt. Lementem a völgybe a kék jelzésen, amit nem kellett volna. Szépen haladni kellett volna  Keskeny rét felé, de hát… hagyjuk. Haladtam, abban a tudatban, hogy jó az irány. Majd egy teljesítménytúra ellenőrzőpontjánál érdeklődtem, vajon jó felé megyek-e. A válasz nemleges volt… ÓÓÓÓÓÓjeeeeee!!! Miután megnyugtattak, hogy Tamás kútjánál tovább kellett volna menni, jött a kérdés, hogyan lapátoljuk vissza a sz… a lóba. Végül is akkorát nem tévesztettem, mivel egy pár száz méterre már elhagyott kereszteződésig kell visszamennem a zöld sávra és onnan már lehet menni Tar kőig. Szóval az EP-t elhagytam, a lejtő emelkedő lett, jött a zöld sáv és továbbemelkedek. Felértem a gerincre… előttem a cél, Tar kő. Az eső erősödik, frissítek, a póló már rám cuppant. 

(Oda szembe... a baloldali huplira)

Átgázoltam egy „tisztáson” kb. derékig érő vizes gazban, amire már inkább rólam került víz, mint fordítva. Itt picit elcsigázódtam és jött az első gondolat, hogy csak egyszer jussak haza. Ez a következő kereszteződésig tartott, ahol a kék sávra térve rövidesen elértem a csúcsot (949 m). A panoráma páratlan volt, majd kicsit értetlen voltam, hogy itt nem esik? Hát nem! Mert időközben elállt és csak a fákról hullott le a csapadék. Panoráma fotó, örömködés, hip-hip hurrá, majd gyerünk tovább… 27 km körül jártam (3:16). 

(A panoráma Tar kőről - Nekem megérte az erőfeszítést ez a látvány)

Innen úgy saccoltam, még 20-22 km és visszaérek Lillafüredre. Egy tábla szerint 7.7 km Bánkút. Róttam a kilométereket, hébe-hóba csipogott az óra jelezve, hogy lassíts, erős a tempó! Figyeltem mindenre, hisz most a cél az volt, hogy tapasztaljak. Rendben voltam teljesen. Frissek a lábaim, maratoni fal nem jön, minden rendben. Elértem Bánkútra, itt frissítettem, majd azon agyaltam, merre induljak. Két opció volt… az első Ómassa felé a sárgán (4.3 km), de onnan még kocogni kell Lillafüredig. A második Lillafüred felé (13 km). 34 km (4:08) után frissítés közben elindult a vezérhangya, hogy ha edzeni és tapasztalni jöttem, akkor a hosszabb utat választom. Hosszútávon kifizetődőbb, mint sok más dolog az élet különböző területén. 

(Lehet bogarászni... ki merre menne?)

Elindultam a piros sávon Lillafüred irányába, egy darabig a sárga sáv társaságában. 4 km-t követően (38 km) megérkeztem Jávor kútra. Az idáig vezető útön nem csak a futást, hanem a mászást is gyakoroltam, hiszem hatalmas fák dőltek rá az ösvényre, amelyeket nem sikerült eltakarítani. A csúszós fatörzsön nem egy életbiztosítás átmászni, így ha van lehetőség, inkább kerülni kell. Azért örültem, hogy erre jöttem, hiszen gyerekkoromban is jártam párszor Jávorkúton, így nosztalgiáztam kicsit. Lőttem pár képet, majd folytattam az utamat. Ereszkedtem lefelé… az órát nézegetve elérkeztem a bűvös 42.2 km-hez. Halk ünneplés, majd a tempót tartva haladok tovább. A lejtő egyre meredekebb, a vizes kövek csúsznak, így próbálkoztam megtervezni a lépéseket lehetőleg tempóveszteség nélkül. Ekkor már szerettem volna végezni, mert érzetem, hogy lassan itt a vége. Lefelé haladva felfigyeltem a LÁÉV erdei vasút hídjára. Ekkorra az órám bemondta az unalmast, mert a távot már nem volt hajlandó mutatni. 

(Kövessük a folyásirányt)

Az elágazásnál patak… merre induljak??? Jelzést nem látok… legyen bal! Feltűnt, hogy az általam jónak vélt irány szerint a patak nem jó felé folyik! Tudtam, hogy a vasút mellett a Garadna patak folyik és annak iránya a Hámori tó (Lillafüred). Gyors hátraarc és irány a folyásirány! Lám, a jelzés meglett. Innentől már kiadtam magamból, ami még maradt, majd megláttam a Palota szállót. Kicsit örömködtem, majd rápillantva az órára csak sejtettem, hogy ez bizony nagyon jól sikerült. A távot csak saccolni tudtam mindaddig, míg el nem mentettem az adatokat. Gyors kutakodás, majd csak előcsalogattam az adatot, miszerint 47.47 km lett az össztáv 5 óra 20 perc alatt. A szint kb. 1800 m volt, amit egy útvonaltervezőn szerkesztett adatok alapján saccolok.

Konklúzió: Összességében nagyon meglepett és elégedett vagyok. Eddig a tervezett idők sosem jöttek össze… eddig. Szóval azonkívül, hogy összecsípett a csalán – amit sokszor ha akartam volna sem tudtam volna kikerülni –, sok tapasztalatra tettem szert. A nyáron megtett rengeteg pulzuskontrollos km nem volt hiába, így azt gondolom jó az irány és az őszi versenyeimmel kapcsolatban bizakodó vagyok. Az egész edzés alatt kettő banán, kettő energia zselé és bő egy liter víz fogyott el. Kicsit alulmúltam magam, de most ennyire volt szükségem. Az egyetlen bibi a zokni volt! A titokzokni most nem vált be. Lecsúszott és a cipő kidörzsölte az achillesem eléggé rendesen. Sebaj! Ebcsont beforr!