Népek tavasza 30 km - 2017.03.15.

Múlt héten úgy döntöttem, hogy hazalátogatok Miskolcra. Időről-időre belenézek a túranaptárba, hogy milyen gyöngyszemet találok és akkor megláttam ezt a túrát. Elindult a vezérhangya, hogy ide már évek óta el akartam jutni, csak mindig volt valami, ami miatt lemaradtam. Már jóval a múltkori verseny után kitaláltam, hogy tartok egy kb. két hetes szünetet ilyen-olyan okok miatt... ezeket most nem részletezem. A lényeg, hogy mindennek ellen tudok állni, kivéve kísértésnek. Így a kihagyás utáni első futást előrébb hoztam szombatról szerdára. Ettől nehezebb döntés kevés létezik egy futó életében.

Kilátás a Gulicska-tetőről

 Majális park, Királyasztal - gyerekkoromban sokat jártunk idő, főként osztálykirándulásokon -, rengeteg ember, fagypont közeli hőmérséklet, start! Most határozottabb volta ruhaügyileg. Egy réteg hosszú ujjú fentre és rövidnadrág (lentre) mellett döntöttem. Ritkán kezdünk túránkon lefelé, ez közéjük tartozik. Felvenni a ritmust nagyon jó, bár a pulzusmérőm szerint a csillagokban van a pulzusom. Újraindítani nem akartam, ahhoz túl adatorientált vagyok. A nagy problémamegoldás közepette leértem a Bükk kapujához, majd némi tekergés után érkezett az első emelkedő egészen Gulicska-tetőig (1. EP). Az emelkedő aljához érve helyre állt az anomália pulzusmérővel. Megkezdve az emelkedést egyre jobban feszült a vádlim és az achillesem... aztán lazítottam a cipőn... és csökkent a feszülés. Arra gondoltam először, hogy biztos kicsit elszoktam a terheléstől, mert a relatíve magas pulzus ellenére nem ziháltam... még. A figyelmemet sikeresen elterelte  még a hóvirágokkal teli hegyoldal. Az EP-n majdnem bajban voltam, mert ha nem látom meg a kódot, amit az ellenőrzőlapra kell írni, tuti kimarad. Jött egy technikás szakasz kiálló kövekkel, egynyomos pályával, néha sorral. A túratársak rugalmasak voltak, mert meghallva a trappolásomat együttműködően félre álltak. Az egynyomos szakaszt egy lejtős dózerút váltotta. Itt nem spóroltam az energiával, hagytam, hogy vigyen a lendület picit gyakorolva a lejtőzés technikáját, amiben elég gyenge vagyok. A maga módján a lejtőfutás is egy extrém sport, mert egy óvatlan pillanatban szakadhat a szalag, törhet a boka és gurulhatsz a végtelenségig... egy szóval jól összetöröd magad.

Hámori-tó - a teteje még jeges

Na... leértem Lillafüredre (2. EP), ahonnan a Hámori-tó partján vezetett tovább az út. Nekem ez volt a túra legszebb szakasza. A tó végén meredek emelkedőn halad a pálya. A pulzus szép magas, így gyaloglásra váltok. Ahogy felérek, újra át tudok térni futótempóra  a Lencsés-nyergen át, egészen a Csókásig (3. EP), közben pedig egy csokival frissítek. Röviddel később kijutok a műútra majd újra az ösvényen felfelé egészen Örvény-kőig (4. EP). Itt azért ellövök egy fotót a panorámáról, közben kicsit kifújom magam és elindulok visszafelé. A biztonság kedvéért magamba nyomtam egy zselét, mert az erős iram miatt tudtam, hogy valahol utolérhet egy filmszakadás.

örvény-kői kilátás

Jókai emlékű - Örvény-kő

Magányosan haladtam lefelé. Eddig sok túratárssal találkoztam, de ezen a szakaszon megritkult a számuk. Közben a fejemben bekattant valami zene, így egész jól elvoltam magammal. Gyorsan pörögtek a kilométerek, élveztem a erdőt, a napsütést és azt a néhány akadályt, amit a természet kidőlt fa képében gurított az ösvényre. Addig-meddig voltam el magammal, míg a csókási esőbeállóig vissza nem értem. Cselt éreztem, mert ez volt a 3. EP, a kezemben nem volt az itiner és azt hittem, hogy ott megint jelenés van. De nem, mert még a pont előtt egy fán ékeskedett egy "balra nyíl - NT 30". Jó, akkor ide most nem kell bemenni. Egy fenyvesen keresztül haladt lefelé a szekérút. Kezdtem érezni, hogy fáradnak a lábaim. A télen nem egészen ehhez az iramhoz szoktam, de már az elején úgy döntöttem, hogy igyekszem megtolni az egészet kb. úgy, ahogy csak tudom. Örvény-kőtől gyakorlatilag alig volt szint, lejtő, lejtő és még mindig lejtő. Nem rossz ez, csak kicsit becsapós az izmoknak, ha túl tempós. A Keskeny-lyuknál (5. EP) aztán leszalagozott rész. Nem vagyok egy növényszakértő, de egy lilavirágos részt szalagoztak le, amit sokan fotóztak és nézegettek. Jó volt látni, hogy senki sem érezte magát egyenlőbbnek azzal, hogy kedvére bemenjen oda. A pontot elhagyva már kevesebb, mint 6 km volt a végéig. Fáradtam már rendesen, de azért vittek a lábaim. Befelé figyeltem az érzeteimre. Hamarosan megint "kódfelírós pont", ahol már résen voltam. Innen aztán annyira elvoltam magammal, hogy az óra csipogására lettem figyelmes, hogy elhagytam az útvonalat. Bakker! Nem tudtam mire vélni, mert azon az útvonalon, ahová "letértem", hatalmas gyalogos forgalom volt és az emberek ruhája nem arra engedett következtetni, hogy véletlenül vannak ott. Maradtam az útvonalon és nézegettem az órát, hogy mennyire térek el. Bevallom, nem volt kedvem visszafordulni, főleg azért, mert párhuzamosan haladtam a másik ösvénnyel bevállalva azt is, hogy akár kerülő is lehet belőle. Aztán a Vadasparkhoz érve gyakorlatilag célegyenesben voltam, ahonnan már kb. 500 m volt a cél.

A túra számszerűsítve

 Konklúzió: Nagyon tetszett a pálya... mert Bükk... én pedig elfogult. Örvény-kőig (17,5 km - 890 m szint) erős tempóban mentem, amit a vége felé megéreztem. Nem gondoltam, hogy ennyien lesznek és hogy ennek örülni is fogok. Ugyan nem verseny volt, de kiadtam magamból, amit tudtam... mégis mennyi az annyi alapon. Ma nem fogott ki rajtam a szél, mert bár az elejétől fogva lengedezett, többlet vízfogyasztással egyensúlyoztam mind ezt, mind pedig az erős tempót. Hát ennyi!