Huhh... a Lavaredo óta nem írtam bejegyzést. Igazából kedvem sem volt nagyon, mert már sokszor "ismételgettem" magam és hiába mutat az erdő sok újat, a versenyek/edzések már ritkábban teszik ezt. Múlni látszik a 2018-as év és a második félév kevésbé volt tartalmas, mint az első. Az ősszel inkább egy vissza nem térő alkalmat használtam ki és elindultam egy aszfaltos maratonon, így az egy héttel később esedékes őszi főversenyt inkább kihagytam. Nem akarok halmozni, mindenütt ott lenni. Hogy ez jó-e vagy sem, azt mindenki máshogy érzi.
 |
| (Fekete-völgy) |
Lassacskán elérkezett a Börzsöny Vulkán időpontja. Két éve voltam már itt nem szervezetten, hanem csak egy barátommal privátban jártuk be. Emlékeimben nyomokban megvolt az útvonal, bár a 42 km-ben a több, mint 2000 m szint már önmagában is tájékoztat a nehézségről. Esős és ködös volt a reggel. Már majdnem úgy voltam vele, hogy én inkább itthon maradok. Két hete elkapott egy megfázás és nem volt jó az előérzetem, meg akartam ugrani. De aztán erőt vettem magamon.
 |
| (bánya-pusztai vadászház) |
A rajtban ismerős és ismeretlen arcok. Köszönés, bólintgatás, pacsi, egy kis duma, majd nem húzom-halasztom az indulást, nekivágok. Kicsit melegebben öltöztem, nem akartam a véletlenre bízni a jósorsom. Ispi iránymutatása szerint lassan kezdtem. Még szinte ébredezett a pulzusom, mert nem kapkodta el az emelkedést. Kocogást gyaloglás és gyaloglást kocogás váltott, amit épp a pulzus vagy a terepviszonyok engedtek. Hol levettem a kapucnit, hol visszahúztam. Monitoroztam magam, hogy a változékony időjárásban hogyan próbáljam megtalálni az aranyközéputat. A mélázásból és befelé figyelésből 3 őz zökkentett ki. Csak néztem őket, ahogy az utat keresztező meredeken milyen gyorsan rohannak fel. Hmm... így hamar lehetne végezni. Rövidesen felértem a Nagy Hideg-hegyi turistaházhoz. Bent jó a hangulat, feles pálinkával kínáltak, de inkább maradtam a teánál, ami annyira forró volt, hogy két korty után leégett szájjal próbáltam megköszönni. Kicsit lendületesebbé vált az út a Csóványosig a ritmusváltással. Helyenként eljegesedett hófoltok vagy éppen csúszós sár lassították az menetet. A szél időnként feltámadt, így a esőkabát cipzárjával szabályoztam a fűtést. A Csóvis EP-n egy idős úr állta a viharos szél rohamát. Ha becsuktam volna a szemem, biztos azt hiszem, hogy a mikulás áll velem szemben, olyan volt az orgánuma... kedves volt. A Csóványosról lefelé nem nagyon tudtam ereszteni a sár miatt, inkább törekedtem a biztonságra. Azért voltak részek, ahol ki lehetett ereszteni a féket egészen a Fekete-völgyig. Sajnos a magaslatokról nem lehetett semmit látni a ködtől, így maradt az előrefelé figyelés, amire helyenként nagy szükség is volt. Az EP-n pogácsáztam és csináltam egy-két képet, ha már kezemben volt a cuccom. A Jancsi-hegyre taposva mentem fel... nekem túl meredek a futáshoz. Számolgattam, hogy a tervhez képest mikorra érhetek be. Nyilván felette voltam, de nem igazán billentette meg az arousal szintemet. A félmaratonhoz érve a szint nagyobb része már megvan.
 |
| (Bánya-puszta) |
A salgóvári EP-n birsalma sajt volt kínálaton, nem voltam rest enni belőle. Persze ésszel vettem belőle, mert tudtam, hogy ellenkező esetben úgy összerántja a gyomrom, hogy öröm lenne nézni. A pont után kicsivel majdnem pereceltem egyet, bemutatva egy, még nem hitelesített breaktánc elemet. Utána úgy gondoltam, hogy mégis inkább a futás az én sportom, nem leszek akrobata... lekéstem. Magyar-völgyig helyenként dagasztós-ereszkedős-kicsitoldalazgatós volt az út, de leértem. A pontot nagyon örültem a víznek, hamar dugig töltöttem a kulcsokat. Az edzői iránymutatásnak megfelelően tekertem egyet a ritmuson felfelé, ha már úgy is sunyin emelkedik az út... lihegtem kicsit, ellenben nem annyira haladtam. Ismerős volt 2 évvel ezelőttről a völgy, de azért nem mondanám, hogy annyira, mint a tenyerem. Valahogy a Börzsöny kicsit kiesik a látókörömből méltánytalanul. Mindig győz az érdek és a komfortzóna. A kék jelzésről váltás P+-ra tovább próbálom fokozni az intenzitást. Már nem annyira jó, úgyhogy eléggé zihálok. Nem baj, tapossunk. Az a poén, hogy majdnem úgy haladok felfelé gyalog, mint joggolva, mégis változtatok időnként. Nem tolom max-ra, az ma elmarad. Megérkezem újra a Nagy Hideg-hegyi turistaház alá, ahol egy szellemes emberke azzal fogad, hogy lefelé könnyebb lenne, miért nem fordulok meg? Áh... erre miért is nem gondoltam??? A ponton a pálinkázók már kellőképpen jókedvűek voltak. Kaptam a pecsét mellé egy turista magazint, de amikor látták, hogy leteszem, azt mondták, ez nem ér. Köszi, ez a szám már megvan! Aztán elbúcsúztam. Az utolsó 7 km következett. A felvonó mellett csúsztam kicsit lefelé, majd a klasszikus "lefelé a szar is gurul" elméletet alkalmazva lendületesen haladtam. Ennyire nem volt azért gyászos a helyzet, hamar kilihegtem az előző felfelét, úgyhogy kedvemre tudtam haladni, ahogy csak lehetett.
 |
| (Nagy Hideg-hegy) |
Konklúzió: ez most kicsit rövidre sikeredett. Kihagytam belőle a "tárlatvezetés"-t. Igazából elégedett vagyok, mert hónapok óta nem mentem ennyit egyszerre, pláne nem szintet. Volt is ennek egy aprócska jele a combomban, ami ahogy jött, úgy ment... ha már nem foglalkoztam vele. Sikerült Ispi taktikáját végig betartani és bár nem jött be a tervezett célidő, még sem vagyok elkeseredve. A frissítés jól sikerült, a végén pedig ettem egy jó babgulyást. Kimozdulhattam az ország legnagyobb érintetlen vadonjában hála az illetékeseknek, akik miatt így is marad. Éljen a Csarna-völgy!!!
