2016. október 16., vasárnap

Hétvégi edzés a Magas-Tátrában 2016.10.14-16.

Előbújt a vénám, így ismét koptatom kicsit a billentyűzetet és megörökítem az utókor számára a memoáromat.

(Szemben a Kriván)
Az utóbbi másfél hónapban több hétvégén is a futás töltötte ki a szabadidőmet. Rögtön gondolni lehet, hogy "jól megy"," könnyű neked" stb. Ez most egy ilyen periódus... egyszer majd ez is változik. Szóval! Felmerült, hogy csaphatnánk ősszel egy magashegyi táborozást valahol a Tátrában, ami talán a Piros85-re is jó hatással lehet, ezért igyekeztünk összekötni a kellemest a hasznossal. Négyen szerveződtünk, de két társunk munka miatt mégsem tudott csatlakozni, így hatalmas fejszámolás után ketten maradtunk. Én már nagyon beleéltem magam az új kalandba és úgy döntöttünk Csabival, hogy nekivágunk. A terv az volt, hogy a Strbské Pleso alias(z) Csorba-tó - hagyjuk a nyelvtörőket - lesz a bázis. Tuti ami biztos alapon feltöltöttem három track-et - kettőt a Krivanra és egyet a Rysyre -, aztán addig megyünk felfelé, amíg az időjárás engedi. Szeretnék mindkét csúcsra fel menni, de nem kockáztatunk. Elvégre nem arról van szó, hogy ugrás közben a pocsolyában landolok vagy annak túloldalán. 

Az múlt hétvégi maraton után nem rongált sokáig az izomláz, gyakorlatilag három nap alatt olyan állapotba kerültem, hogy be is iktattam egy dombos edzést, bááár a végén éreztem, hogy nem tűnt el nyomtalanul, ami természetes is. Hogy miért mentem? Mert jólesett, meg vártam ezt a félig taknyos időt, hogy ne kétezer fokban kelljen dombozni. 

 Az előjelek nem voltak túl biztatóak, ha csak a csúcstámadásokat veszem. A múlt hétvégén akkora hó esett, mint eddig még kevésszer. Király... az egyszeri kirándulás elképzelései omladozni kezdtek. Hmmm... nó para, max. újratervezés! Péntek útnak indultunk, de azért ebben is volt egy csavar. Annyira sztoriztunk, hogy az egyik településen egy 26. rendű útra elfelejtettünk letérni, majd egy jó 15 km múlva vettük észre, hogy valami nem oké. Közhellyel élve - több is veszett Mohácsnál - visszafordultunk és sas szemünknek köszönhetően észrevettünk az aszfaltösvényt. Igazából keveset nyertünk vele... na mindegy. A rádióadást hallgatva megállapodtunk, hogy ez nem az a nyelv, amit meg fogunk tanulni. Eszembe jutott Karel Gott Karneval című számának "mirigyes" változata és egy darabig ezen röhögtem. Előre is elnézést a szlovák nyelv kedvelőitől, de ezt muszáj volt megemlítenem.

 (Csorba-tónál)
(A kék jelzés vége: a Kriván)
Csorba-tóhoz felérve pazar kilátás fogadott minket. Hamar megállapítottuk, hogy az egyhetes hó a hírekben olvasottakhoz képest eléggé gyorsan olvad. Gyorsan becsekkoltunk a szállásra, majd durván egy óra múlva már indultunk is az első kanyarra, ami a Krivánra vezetett. Érdekes, hogy itt nem misztifikálják túl a jelzéseket. Itt is megvan a négy "alap"szín, de a sávon kívül sem kereszt, sem háromszög, sem semmilyen más jelzést nem használnak - na jó! Kört láttam -, pedig útvonal akad ezeken kívül is bőven. Pedig biztos vannak eltérő jelzésminták. A piros jelzés első 5 km-én kisebb-nagyobb mértékben hullámzott az utunk, hol köves, hol murvás volt az ösvény. Igazi vadregényes környék, tele fenyővel, hóval, patakokkal. Ezután váltottunk kékre és jött az lépcsős hegymenet. Itt már nem ment a futótempó, de próbáltuk imitálni, ami mindig rövid ideig tartott. Ahogy haladtunk felfelé, először a fenyves, majd a cserjék tűntek el és közben pazar panoráma tárult elénk. A tempóval nem foglalkoztunk, nem is volt miről beszélni, így fotók tömkelegét készítettük, mint japán turisták a Parlamentnél. Továbbhaladva felfelé a növényzetet a kövek, sziklák és a vastagodó hó váltotta fel. Többször ránk kacsintott a helyiek által "Krivány"-nak ejtett csúcs és valahol éreztem, hogy necces lehet a feljutás.

(nehéz volt betelni a látvánnyal)
Jöttek lefelé Sporik, akiktől érdeklődtünk, hogy járható-e az út, de vegyes válaszok jöttek. Az egyikük meg is jegyezte, hogy "extrem trail Krivány!" "Good Luck! "Néha kiszúrtunk egy-két seggencsúszót a csúcstól lejjebb, ezért egyre erősödött bennem az érzés, hogy nem a mai nap lesz, amikor oda én felmegyek. Igen, volt azért bennem para, mert nem vagyok egy hegymászó típus, Csabinak viszont van benne rutinja, ő próbált nyugtatni, hogy "nem gáz a helyzet"... jaja, max. szar. Végül belátta, hogy nem megy velem sokra, ezért a zöld jelzésnél elkanyarodtunk balra lefelé egy másik ösvényen. Na, ez sem volt - nekem - leányálom. Először térdig gázoltunk a hóban, majd a hegyoldalban egyensúlyozva jobbos hóbakapaszkodással araszoltunk lefelé. Érdekességként pont csipogott az órám és sikerült egy 37 perces km-t összehozni. Erre sem gondoltam volna soha. Ereszkedünk szintben kb. 200 m-t, mikor újra futhatóbbá vált az ösvény. Óvatosan csapattunk lefelé és fordítva a tájkép sorrendjén újra a fenyvesekbe érkeztünk. Rossz érzés ébresztett a közel 10 évvel ezelőtti óriási vihar pusztításának látványa: derékbatört fák, kifordult gyökerek emlékeztettek, mi történhetett itt.
(a letarolt erdő egy része)
Lassan helyre fog állni az ökoszisztéma, de mi azt már tuti nem érjük meg. Szóval 2120 m-ről ereszkedtünk kb. 1150 m-ig, ami már elég gyorsan ment. Három forrásnál aztán újra piros jelzés - tényleg nem bonyolítják túl - és 7 km hullámzást követően visszaértünk Csorba- tóra. Közben az egynyomos ösvényen kikerülhetetlen pocsolyák és erősen köves szakaszok tették technikássá a visszautat.


(Valahol arra van a Rysy)
Szombaton reggel ugyan éreztem a fáradtságot, de a lábaim meglepően jól voltak. A mai napi terv is hasonló volt... megyünk szintben felfelé addig a Rysy felé, amíg tudunk hősködés nélkül. A hiányos apparát - hágóvas, túrabot... pedig tudtuk, hogy hova jövünk - miatt én megint nem voltam bevállalós. Elindultunk, majd kicsit több mint 2 km után beakadt lábam egy kiálló gyökérben és pofára esés nélkül sikerült kihasítani a cipőn a gyöngyvásznat. Zsííír... sikerült lenullázni a lépőt, azonban nem akartam visszafordulni és hüppögni a takaró alatt, hogy milyen szerencsétlen vagyok.

(árasztja a nyugalmat)
Örültem, hogy a fogaim megmaradtak és a végtagjaim is "töretlenek". Rövid szitoklitánia után haladtunk tovább a köves ösvényen. Technikás szakasz volt, az tuti. A két évvel ezelőtti túrázás emlékei pedig úgy törtek elő, mintha hipnotizáltak volna. Közben készültek a fotók és a szintemelkedéssel újra elérkeztünk a "havas" magasságokig. A szerpentines szakaszon itt is helyenként térdig ért a hó, ha nem voltunk elég ügyesek. Ekkora már ronggyá ázott a szakadt cipőm az ösvényen csörgedező ideiglenes patakban.

(a második nap végállomása)
Szegénynek annyi előnye maradt, hogy a talp része töretlenül simult a lábamhoz és tökéletes szellőzést biztosított. Sikerült is mindig havat rúgni bele, így azt nem győztem kipöckölni belőle. Elérkeztünk ahhoz a bizonyos láncos szakaszhoz, ahol a hóban nem igazán látszott a szerpentin, csak egy nyílegyenesen és meredeken felfelé tartó kitaposott ösvény. Csabi tett ugyan egy próbát, hogy csak menjünk fel és nézzük meg milyen, de megint megugrottam. Eddig 2-0... így újra eljutottunk 2000 m magasságig, majd visszafordultunk. A Rysy is győzött a Krivan után. Két évvel ezelőtt a spanokkal legalább feljutottunk a csúcsra, de akkor a köd miatt nulla volt a látótávolság.

(A Menguszfalvi völgy)
Lefelé haladtunk, majd a kék elágazásnál elindultunk a Korpova-csúcs irányába. Az olvadás durva volt... gyakorlatilag az összes ösvény patakká változott, viszont nem nagyon izgatott már. A kék sávon haladtunk, majd rövid idő múlva már nem találtunk nyomokat, pedig egy kőre festett jelzés mellett ácsorogtunk. Közben a tőlünk távolabb eső hegyoldalon morajlást hallottunk. Balra néztünk és nem kevés hó zúgott le a hegy lábáig. Nevezném lavinának, de nem tudom, hogy annak nevezhető-e. Durva hangja volt és a látványra sem  gyenge. Légvonalban legalább 500 méterre volt tőlünkegy kisebb völgynek nevezhető valami túloldalán. A nyomok eltűnése után úgy voltunk vele, hogy a sziklákat takaró szűzhóba nem mi fogunk ösvényt vájni, nincs értelme bokát törni. Visszaindultunk a szállás felé, közben pedig az állunkat kapargattuk a földről a csodás környezet látványa miatt.

(A visszaút)
Délután futottunk még egy rövidet, majd kinéztünk a környéken egy szimpatikus szaunát. Egész nap tavaszias volt az idő, amivel nagy szerencsénk volt. Nem úgy, mint ma reggel. Hazaindulás előtt futottunk még egy órát, viszont a napnak híre sem volt. Igazi nyálkás, esős, ködös, szutykos idővel zártuk a hétvégét.





Konklúzió: A Csorba-tó és környéke tényleg olyan, mint a képeslapokon. Sajnos nem sikerült a tervezett csúcsokra feljutni, de így is össze jött 65 km és kb. 2800 m szintemelkedés. Ezen a környéken nem nehéz összehozni a szintes edzést. Kipróbáltam új cuccokat a frissítésben és sikerült féken tartani a pulzust. Az össztávnak kb. a felét sikerült igazán futótempóban teljesíteni, a többiről pedig a képek tesznek tanulságot. A csúcshódítás kihagyása mellett is sikerült - nekem - meredek helyzetbe kerülni, de azóta már megszépült és nehéz, de helyesnek vélt döntések ellenére sincs hiányérzetem. Az egész egy baromi nagy játszótér. Holnapra tuti kijön a fáradtság és a mozgásom is kezd terminátorossá - elektormodulová - válni.

Kavarognak még emlékek, de tovább nem nyújtanám az írnivalómat, inkább beszéljenek a képek. Ezeket pedig így sikerült iderakni, mert a galériához nem értek.

I. nap, a Kriván kör:



















II. nap, a Rysy kör:











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése