2015. szeptember 13., vasárnap

Egy különleges verseny - 2015.09.13.



Ma rendezték a 30. Wizz Air félmaratont, amelyen rajthoz álltam én is. Nagyjából három hónapja nem jártam versenyen. Valahogy nem hozott lázba a tény, hogy megmérettessem magam. E tekintetben lehet, hogy kicsit túlvállaltam magam a tavasszal és kissé megcsömörlöttem. Így a nyarat ugyan végigfutottam, volt rengeteg edzésem, de valahogy nem vitt rá a jó sorsom, hogy bárhová is nevezzek. 

(Szelfi)
Egy-két nappal ezelőtt adódott a lehetőség, hogy Gábort kísérjem és fussak az ősz egyik legnagyobb félmaratoni rendezvényén. Alapesetben nem akartam rajthoz állni, de mivel Gáborról volt szó, nagyon szívesen elvállaltam a közös futást. Edzettünk már együtt több alkalommal, így nem volt ismeretlen a feladat. A közös futásba való beleegyezést követően már terveztük is a találkozót, mikor és hogyan érkezzünk a rendezvény helyszínére. A futást megelőzően a helyszínen összetalálkoztunk sok futótárssal. Egy csoportkép a Futeam SE tagjaival, majd elindultunk a starthoz. Több, mint 10 ezren éreztek késztetést arra, hogy ma lefussanak 21,1 km-t. Sok emberen láttam az „első félmaratonom” feliratot és nem is maradt el részemről a nosztalgia, hiszen itt futottam két évvel ezelőtt az első hivatalos félmaratonomat. 




Szóval rajt! Valahol a 3-as szektor végén ácsorogtunk több csapattársunkkal és vártuk, hogy induljunk. Lőttünk egy szelfit, majd elrajtoltunk. A hangulat nagyon jó volt, bár engem picit zavart a nagy tumultus, talán azért mert már nagyon elszoktam ettől.
(A rajt pillanatai)
Az első km-ek jól teltek, érezni lehetett, hogy ma nem fogunk fázni. Felvettük a verseny ritmusát és igyekeztünk tartani egy bizonyos tempót. A 4-5.-dik km környékén már rendesen meleg volt, ami az eheti időjárást nem igazán jellemezte. Róttuk a km-eket, ha kellett frissítettünk. 6 perc körül átlaggal 1 óra alatt elértük nagyjából féltávhoz. Kb. a felén túl már egyre többen belesétáltak a távba, aminek sok oka lehet. Nem nagyon boncolgatnám, hogy miért, talán a hirtelen meleg fogott ki a sporttársakon. Haladtunk és egyre-másra hagytuk el a km szelvényeket. Ha kellett frissítettünk és ahol lehetett, az árnyékos részt választottuk. Menet közben számolgattuk, hogy vajon mennyi lesz a befutónk, majd 2:14:40-es idővel áthaladtunk a célvonalon. Gratuláltunk egymásnak, nyakunkba kaptuk az érmet, majd felvettük a befutócsomagot.

(Az emlékérem és a rajtszám)
 Jólesett ez a futás, talán lökést ad ahhoz, hogy újra több ezres tömegben fussak. Jó volt a sok kedves szó és bíztatás, amit kaptunk. Tisztelet az embereknek, mert a véletlen lökésünk vagy taposásunk ellenére elnézőek voltak, sőt még ők kértek bocsánatot. Viszont a legnagyobb tisztelet Gábornak jár, mert látássérültként sem hagyja el magát… sportol, fut, nem huppan bele a fotelba és nyávog onnan, hogy ez így bizony nem megy. Szóval mondhatom, hogy futóéletem egyik legkülönlegesebb versenye volt és örülök, hogy ez is eljött. 









(A Fővám térnél)
(A Dráva utcai fordító után)


1 megjegyzés:

  1. Balázs szerintem emberségből is 5 büszkék vagyunk rád vagy is rátok.

    VálaszTörlés