Mátrabérc 55 teljesítménytúra - 2016.04.09.

Durván másfél hónappal ezelőtt jártam terepen a Mátrában és ismét odavezetett az utam. Már nagyon vártam a tavasz számomra egyik nagy eseményét. Tavaly jártam itt először és nagy benyomást tett rám. Ott és akkor nem egészen ez volt a véleményem, de mint minden embert próbáló megmérettetéskor, most sem kívántam az egészet a hátam közepére. Valamiért végül mindig mindenhová visszatérek. Nehéz ezt megmagyarázni. 

(az első lenyűgöző panoráma)

Szóval nagyon vártam a Mátrabércet (55 km – 2734 m szint), főleg azért, mert most már van viszonyítási alapom, hogy mire számítsak. Az időjárás kedvező volt, mert bár nem volt meleg, azért az eső nem könnyítette meg nekünk, túrázóknak a dolgunkat. Az előkészületek jól sikerültek. A megelőző négy nap pihenéssel telt, így frissen vágtam neki a kalandnak. 

Reggel 7 órakor, egészen pontosan 6:56 órakor indultam neki a távnak. Borús volt az idő, picit csepergett is, de ennek ellenére pólóra és rövidnadrágra esett a választásom. Korábbi tapasztaltom volt, hogy 12-15 fok között, ha elkap egy eső, nem hűlök le annyira, hogy fázzak. Hosszú idő után újra pulzuskontrollal vágtam neki a terepnek, mert nem akartam idő előtt leamortizálni magam. Az Oroszlán-várra vezető úton a nyeregben frissítettem először egy műzliszelet és egy kis víz formájában. 08:26 órakor érkeztem meg (1. EP – 10,7 km), magamhoz képest hamar. Ezután továbbra is felfelé vezetett az út és az esőnek már csak nyomai voltak. Egy sziklásabb, bedőlt fákkal tarkított emelkedőn udvariasan el akartak engedni, de nem engedtem a csábításnak. Tudtam, hogy ha megfelelően osztom be az erőmet, akkor a végén is rendesen tudok haladni és a cél végül is ez volt. Hamarosan megérkeztem a Sötét-lápa nyeregbe és tudtam, hogy a következő nagy emelkedő végén ott lesz  

(Úton Oroszlán-vár felé)

Kékestető (2. EP – 19,4 km). Az éven már negyedszer jutottam fel az ország csúcsára, amire büszke vagyok. Viszonyításképpen a táv bő 1/3-a telt el eddig, viszont a szintemelkedésnek már több, mint a fele (1445 m) megvolt. Innen enyhe lejtőn haladt az útvonal, majd jött a „nem szeretem” rész. A sárga sávot elhagytuk Som-bokornál, majd a sárga négyszögnek jött itt egy olyan szakasza, amit a szervezők csak így illettek: „Veszélyesen meredek!”. Ez helytálló volt. Attól függetlenül, hogy nem először ereszkedtem itt le, ismét mind egyes hajszálammal kapaszkodnom kellett, hogy ne csússzak meg, mert az könnyen a túra végét jelenthette volna. Sikeres leérkezést követően kocogós szakasz jött a Mátra nyeregig, majd újabb emelkedő Csór-hegyre (3. EP – 23,9 km). Emlékszem, tavaly itt már nem leltem nagy örömöm ebben a kalandban, most viszont egészen jól voltam és a tempóm is tetszett. Nagyon odafigyeltem, hogy minden órában egyek valamennyi szénhidrátot, a pontokon lévő extrák pedig csak növelték a kalóriabevitelt. Csór-hegytől megint társult az eső és a csúszós emelkedőn végül elértem Galya-tetőt (4. EP – 29,4 km)! Galya-tetőről életjelet küldtem a családnak, majd frissítettem és kocogás tovább. Innen több kisebb emelkedőtől eltekintve sokáig lejtett az út. A tempó továbbra is jó volt és ez némiképp feldobott. Mátraszentlászlónál frissítő pont következett és ezt ki is használtam. Gondoltam ennyi pluszt megérdemlek, majd továbbhaladva a szűk ösvényen elértem a Vörös-kői kilátót (5. EP – 34,2 km). Innen gyenge ereszkedés, majd újabb kemény, de rövid kaptató Ágasvárig (6 EP -38,7 km) Mint sok más helyről, innen is csodás volt a kilátás. Itt azt vettem észre, hogy a fáradtságtól kissé befelé figyeltem és a ködös idő sem segített abban, hogy kiélvezzem a panorámát. 

(ágasvári kilátás)

A csúcson azért megálltam kicsit és körülkémleltem a tájat. A csúcsról lefelé jött ismét egy nehéz szakasz. Szintén meredek, kissé megázott lejtő, ahol sikerült majdnem elvágódnom. Egy „break”elemmel tompítottam a talajfogást és csak az egyik karom lett könyékig saras. Hamar leértem és az ágasvári tájháznál sikerült megválnom a kelletlen útitárstól. Itt magamhoz vettem egy almát és továbbkocogtam Mátrakeresztesig. Gyors szakasz volt, ahol is a Csörgő-patak mentén egy szekérúton értem el a következő ellenőrzőpontot, Mátrakeresztest (7. EP – 42 km). Az eső továbbra is esett, de nem fáztam, szóval nem érdekelt. 

(Mátrakeresztes)

Frissítés után lindultam az utolsó – nagy – hegyre. Egyre nehezedett a menet, ahogy az eső áztatta az utat. Számoltam visszafelé a kilométereket és közben néztem az embereket, akik mellett elhaladtam. Sokan elcsigázódtak a csúszós talajon. Egyszer csak megérkeztem a Muzslára (7. EP – 48 km). Az ellenőrző pont egy nagy, kifeszített ponyva alatt volt. Ami alatt arra lettem figyelmes, hogy mennyire esik az eső. A szabad ég alatt annyira nem vettem észre, egyrészt mert nagyon el voltam a gondolataimmal, másrészt meg már bőrig voltam ázva. A pecsételést követően jött az utolsó szakasz. Nagyon jól lehetett haladni lefelé, aminek lankás lejtő kedvezett. A cél előtt két kilométerrel jött a harmadik nem szeretem szakasz, ahol vége szakadt a gyors tempónak. Egy sporttárs figyelmeztetett, hogy óvatosan haladjak, mert a köves, csúszós talajon könnyen hanyatt lehet vágódni. Igazat adtam neki és nagyon figyeltem, hogy hová és hogyan lépek. A meredek alján patakugrás, majd elértem a faluba vezető szekér utat. Hát… így ötvenegynéhány km után nem éppen az az élmény fogadott, amire számítottam. Jó kis saras dagonya volt a szekérúton. Na mindegy, megfutottam, ahogy a sár mennyisége a cipőtalpán engedte. Érdekes érzés volt, hogy az egyre nehezedő cipő, hirtelen könnyűvé vált a leszakadó sártól, majd ismét gyarapodott a súlya. Az utolsó párszáz méteres lejtőn még kicsit harcoltam az idővel, mert szerettem volna, ha megvan az egyórás javulás a tavalyi időhöz képest. Befordultam az iskolaudvarra, majd egy célpecsét után nyugtáztam, hogy sikerült összehozni az egy óra mínuszt (CÉL – 55 km), így 7 óra 52 perc alatt sikerült megtenni a távot.

(Emléklap)

Konklúzió: Nem csalódtam a túrában. Mivel ez volt a második Mátrabércem, tudtam, hogy mire számítsak a pályával kapcsolatban és nem ért sok meglepetés. A szombati napot megelőzően mind a pihenésre, mind a táplálkozásra igyekeztem nagy hangsúlyt fektetni és tanulni az előző túrákon ejtett hibákból. Érdekes volt visszaolvasni, hogy valami macera mindegyiken becsúszott. Most viszont a túrán figyeltem a frissítésre, hogy mit és hogyan egyek, az erőbeosztásra, amit nagyban köszönhetek a pulzuskontrollnak. Örültem, hogy nem öltöztem túl és ez nem képzett többletsúlyt. Szóval úgy érzem, hogy minden klappolt és a Piros85 óta nem sikerült ennyire jól az előre összerakott terv. Örültem, hogy a téli alapozáskor nem egyszer esős időben mentem végig egyes túrákon, így némi tapasztalatra tettem szert ebben a műfajban is. Köszönet a szervezőknek és a pontőröknek a kitartásért az esős időben. Szuper volt és jövőre újra itt leszek!

Kiss Péter Emléktúra a Mátrában 57 - 2016.02.13.

Az év elején a túranaptárat böngészve figyeltem fel erre az eseményre. Mivel úgy terveztem, hogy minden hónapra beiktatok legalább egy túrát, ezért februárra adta is magát a lehetőség. Pláne, hogy az 57 km-es távhoz tartozó 3031 m szint már önmagában egy iszonyatos erőpróba. Ezt a túrát Kiss Péter (1986-2013) sporttárs emlékére hívták életre, aki a a Himalájában tűnt el hegymászótársával, Erőss Zsolttal.

Szóval újra a Mátrába vitt a "jó sorsom". Két hete, az előző túra után döntöttem úgy, hogy igyekszem erre rendesen rápihenni. A hét eleji erősebb edzést követően volt még egy átmozgatás, utána már csak pihenés. Közben az időjárást figyelgettem, de sok jóra nem számítottam és készültem lelkiekben a hatalmas dagonyára. Az idén eddig sikerült a várakozásaimat alulmúlnia a terepviszonyoknak, most viszont kamatostul visszaadta a természet. 

Szombat hajnalban útra keltünk a túra helyszínére, Sástóra. Az ilyenkor szokásos előkészületeket követően - igazolófüzet átvétele, öltözetválasztás - 7:11-kor elindultunk a rajtból. Ritkán fordul elő egy túrán, hogy először lefelé vesszük az irányt. Kicsit fura érzés volt, hogy elsőre nem egy becsületes kaptatóval kezdünk, hanem lejtővel. A szinte egész hetes esőzésnek köszönhetően már az első szakaszon szép kis sár volt, úgyhogy a cipőm rövidesen be is ázott, de ez már csak ilyen. Szóval vágtattunk lefelé a saras ösvényen, majd hamarosan elértük Mátrafüred határát, ahol rövid időre aszfaltra váltott az út és meg is érkeztünk az első ellenőrzőpontra (1. EP - Mátrafüred, Hegyi Sportok Bázisa - 2,2 km). Innen meg is jött az első emelkedő egészen Kékestetőig. Egy feltételes EP-t követően folyamatosan emelkedett az út. Érdekes volt megfigyelni, hogy egyre hűl a levegő és érkezik a hóhatár, a szemerkélő eső pedig átváltott havas esőre. A tempó kissé erős volt, de ezt csak a későbbiek folyamán éreztem meg.

(a Kékestetőre vezető út)

Kékestetőhöz közeledve egyre ködösebb lett az idő és alakult a hóréteg is. Amikor megpillantottam a parkolót, már tudtam, hogy hamarosan felérünk a kékestetői síházoz (2. EP - 6,1 km). Gyors csekkolás és indulás tovább. Innen a Sötét-lápa nyereg irányába ereszkedtünk. Ekkorra az egyik társam már ellépett. Ahányszor erre jártam, itt mindig átbukott a szél és ez most is így volt. Egy jó darabig még hóban haladtunk és nem mindig sikerült talpon maradnom, aminek a jutalma az volt, hogy kiszakadt a térdemen nadrágom. Sebaj, annak örültem, hogy nem lett nagyobb baj. A Markazi kaputól ösvényt váltottunk és még mindig lefelé ereszkedünk, de akkorra már eltűnt a hó és jött újra a sár. Sokat bénáztam, mert folyton el akartam esni, de egy-két kivételtől eltekintve sikerült korrigálni. Hamarosan újabb feltételes ponthoz érkeztünk, majd pár patakátkelést követően - persze nem úsztuk meg szárazon - megérkeztünk Szent István-csevicére (3. EP - 16,5 km). Innen újra emelkedő következett gyakorlatilag a következő pontig. A sarat újra a hó váltotta, majd a Gabi-halálánál jó párszor az útra bedőlt fákon kellett keresztül mászni. A tempóból ekkora már muszáj voltam visszavenni, mert nagyon sok volt még hátra és nem is tudtam volna jobban menni.

(csúcskő a Kékesen)

Érkezett Sombokor (4. EP - 23,6 km), ahonnan frissítés után egy durva meredeken kellett lemenni. Hát, nem egy leányálom még száraz időben sem, így maradt a fától-fáig haladás taktikája. Örültem, hogy gond nélkül leértem, mert néha sikerült akaratom ellenére métereket csúsznom. Lassú kocogással hamarosan elértem a Vörösmarty turistaházat, majd ereszkedés tovább a dagonyás szekérúton. Szinte tök mindegy volt, hogy hova lépek, maximum a sárban süllyedés mértéke változott. Lajosháza felé néhányszor át kellett kelni a megáradt patakon. Ez azzal járt, hogy néhol combig süllyedtünk a vízben az első ilyen átkeléskor azon hezitáltam, hogy hol lehetne átszökkenni anélkül, hogy a patakba lépjek, de egy mögöttem érkező túratárs annyit mondott, hogy ne gondolkodjak, menjek. Hát így tettem és rövidesen elértük Lajosházát (5. EP - 29,7 km). Újabb frissítés, majd irány tovább természetesen a patakon át. Hosszú és erős emelkedő következett, majd egyre enyhébbé vált. Megint feltételes EP. Itt a pontőrök a füzetemet nézve azt mondták, hogy itt bizony kimaradt az utolsó pont. Mondtam azt nem hiszem, mert mindenki erre jött. Utólag kiderítettem, hogy jártam Lajosházán, csak ott épp a chipet olvasták be, pecsétet nem kaptam és a helyismeret hiánya miatt majdnem bevittek a "málnásba". Morogtam egy sort, hogy ilyen nincs és nyugtalanított a dolog. El is ment kicsit a kedvem akkor az egésztől, mert ez hideg zuhanyként ért. Az utunk Mátraházán át vezetett tovább, majd a Kékestető felé vezető műútról letértünk a sípályára. Egy balost követően a szekérúton visszatértünk Sombokorhoz (6. EP - 36,2 km).  Még mindig morogtam a lehetséges tévesztés miatt, amire a fáradtság is rátett. A frissítés után "lépcsőzés" Kékestető irányába. A rövid, de annál keményebb mászást követően enyhe emelkedőre váltott az út és újra Magyarország legmagasabb pontján találtam magam (7. EP - 38 km). Innentől magányos ereszkedés Kis-kőig, mert ekkora már lemaradtam Ádámtól, a másik társamtól. A Kis-kői ponttól (8. EP - 41,6 km) jött egy kitérő a Markazi várig. Hát... ezt míg élek, nem felejtem el. Ezt a szakaszt oda-vissza kell teljesíteni, ami először egy erősen meredek lejtővel kezdődik, amin vissza is kell majd mászni. Sikeresen leértem a völgybe, majd a patak mentén egy visszafordító és egy emelkedőt követően érkezés a Markazi várhoz (9. EP - 45,4 km). Csekkolás és frissítés után hátraarc, majd irány vissza Kis-kőhöz. Az éles visszafordító után enyhe emelkedő, majd jött az amire az ereszkedéskor már lélekben készültem, visszamászni az emelkedőn. Véleményem szerint ez volt a túra legdurvább szakasza. Csigalassúsággal haladtam felfelé a 2,7 km-es szakaszon, amin több, mint 400 m szintemelkedés volt. Azt hittem, hogy sosem érek fel. Kis-kőre (10. EP - 49,2 km) felérve aztán újból lefelé kellett haladni, Innentől mindhárom táv együtt haladt.

(az utolós km-eken Mátrafüred felé)

Ahogy egyre lejjebb ereszkedett az út, úgy lett egyre nagyobb a sár. Igazából már teljesen mindegy volt, hogy hová lépek, mert vizesebb már nem lehettem. Ráadásul helyenként az ösvény teljes szélességében bokáig lehetett süllyedni. Nem zavartatva magam futótempóban haladtam és újra Mátrafüred következett. (11. EP - 55 km). Mátrafüredtől a célig az utolsó szakaszon végig emelkedtünk. A járdáról az ösvényre beérve nem meglepő módon sár fogadott. Azt hiszem, már hiányzott volna, ha nincs, de nem tartott sokáig. A hátralevő részen még volt egy lépcsősor, amin még a rajt után kellett leereszkedni. Már láttam az alagút végét, mert a felérés után és a parkolón áthaladva megérkeztem a célba 9 óra 6 perces idővel. A célban végül tisztázódott a - feltételes - kihagyás, így nem maradtam díjazás nélkül.




Konklúzió: Azt hiszem, hogy ez volt életem eddigi legnehezebb túrája még akkor is, ha nem lett volna sár. Felejthetetlen emlékekkel lettem gazdagabb. Az ellenőrző pontokon a frissítések felülmúlták a várakozásaimat, szinte mindegyiken várt valami. Remélem jövőre lesz lehetőségem újra eljönni. A szervezőknek köszönet mindenért és azt gondolom, hogy méltó emléket állítottak Kiss Petinek!

(a teljesítésért járó jelvény)