Kiss Péter Emléktúra a Mátrában 57 km (2017) - 2017.02.11.

Ismét eltelt két hét és újra nekivágtam egy túrának. Azt hiszem, hogy a téli alapozás/felkészülés legkeményebb állomása (57 km - 3035 m szint) ez ugyan úgy, mint tavaly. Akkor a sárral és az esővel küzdöttünk, most a jég volt az, ami feladta a leckét... egy újabb mazochista akció volt kilátásban. Némi izgalommal figyeltem az időjárást, hogy a két héttel ezelőtti Téli Mátra után vajon mennyi hó marad meg. Folyamatosan informálódtam különböző fórumokon keresztül, hogy mégis mi a szitu odafent. Gondoltam beszerzek egy pár szegecses csúszásgátlót, de aztán annyit tököltem vele, hogy végül nem lett belőle semmi. Igen, mondhatjuk, hogy nagy felelőtlenség és 19-re lapot húztam. Mert ha a jég uralkodik a pálya nagy részén, akkor ott másnapig csúszkálás lesz.

A rajtban - Sástó, kalandpark - szokásos készülődés. Nem részletezném, mert kb. ugyanúgy történik minden, mint mindig. Kicsit kedvetlen voltam és úgy éreztem, inkább aludtam volna tovább. Ha egyedül mentem volna, valszeg nem megyek el, mert nem éreztem a lendületet. Aztán 7.30-kor indulás! Az első km-eken voltak jeges szakaszok, majdnem taknyoltam egyet rögtön az elején. Helyenként hó fedte a jeget, úgyhogy nagyon oda kellett figyelni. Abban bíztam, hogy a naptól idővel kicsit felenged a talaj és akkor nem lesz annyira vészes. Lekocogtunk Mátrafüredig (1. EP), onnan pedig egy jó hosszú emelkedőn fel Kékestetőig. Voltak csúszós szakaszok, de szerencsére a hó annyira kemény volt, hogy sok helyen lehetett benne haladni. Idővel elértük a hóhatárt és máris könnyebb volt a haladás. Kékesig majdnem összejött egy kis gigszer. A csuklómra tettem a chipet, amivel a nyomon követős időmérés ment. Egy kesztyűlevétel után hűlt meg bennem a vér, mert nem volt meg. A sikítás kerülgetett, bár ha az ellenőrző füzet lett volna oda, az nagyobb gáz lett volna. Na! Szerencsém volt, mert kb. 50 m-t kellett volna visszamenni... de egy fehér kis valamit keress már már meg a hóban! A nagyobb szerencse az volt, hogy kettővel mögöttem egy srác a kezembe nyomta, hogy biztos ezt keresem. Kékestetőről (2. EP) a gerincen haladt tovább lefelé az út. A tiszta és napos időben szép volt a panoráma mind észak, mind dél felé. Egy frissítésen túl esetem legyűrve egy csokit. 

(kékestetői panoráma)

Komótosan haladtam, hogy ne vágódjak el, de egyszer így majdnem sikerült. Volt egy-két seggencsúszós szakasz, de mindent egybevetve egész jól haladtam Szent István-csevicéig (3. EP). Egy-két keksz, egy sótabi és egy bögre tea után kaptatás Sombokor felé. Tavaly ezt a részt nagyon elcsesztem a frissítés miatt és persze azért, mert az első szakaszt nagyon megtoltam Kékesig. Most nem volt ilyen probléma, bár a kedvem nehezen jött meg. Sikerült sokat kocogni felfelé és a ritmus is meglett. Fizikailag jól voltam, figyeltem a pulzust és vigyáztam, hogy ne lőjek túl a célon. Sombokornál (4. EP) megörültem az olivabogyónak, így meg is ettem pár szemet. Nagyon jókat olvastam róla és tudtam, hogy segíteni fog a sokszor problémás frissítésen... gondoltam nagy kárt nem okozhat, úgyhogy kipróbáltam... max. ha nem válik be, akkor segítek rajta, hogy a "felszínre törjön". Gyakran beleestem abba a hibába, hogy a sok édestől sztrájkolni kezdett a gyomrom és csinálhattam bármit, nem fogadott be semmit. A Sombokortól (4. EP) lefelé vezető szakasz most sem tetszett. Iszonyat meredek és fától-fáig volt érdemes haladni, ha csak nem szereted az extrém sportokat... oké, tudom... csúszásgátló! A következő pontig jól lehetett haladni. Végig egy patak mentén, néha keresztezve azt. Köveken lehetett átkelni, de volt, hogy nem sikerült és bokáig süllyedtem a vízben. Elsőre kellemetlen, de idővel újra elönti a melegség a lábadat. Lajosháza, az ötödik EP, túl a táv felén (30 km), viszont a szintemelkedés fele még nem volt meg. Jól éreztem magam, nassoltam (megint egy kis olivabogyó és kóla), sztoriztam a pontőröknek és az egyik hölgy aranyosan felajánlott nekem egy pár cserezoknit. Höhh... én, mint "kemény" nem fogadtam el, mondván ez ezzel jár és idővel úgy is kiszárad. Na! Innen egy remek gyaloglós meredek először Mátraházáig, majd tovább újra Sombokorig. Közben az erdőben kiabálást hallok és az előttem haladókkal együtt balra néztünk, ugyanis majdnem elmentünk egy feltételes ellenőrzőpont mellett... király lett volna! A fáradtság és a fájdalom már előkúszott és kicsit kezdett elegem lenni az emelkedésből. Újra visszatért a pálya Sombokorra (6. EP) és örültem, hogy lassan megint felérhetek Kékestetőre, de lelkiekben már egy másik nehéz szakaszra készültem. Újra elértük Kékestetőt (7. EP), majd innen megint csak lefelé, ezúttal a piros jelzésen Kis kőig. Az eddigiekhez képest gyors és néha csúszós szakasz, de azért boldogultam. 

(a hóhatár fölött)

Kis kőnél  (8. EP) a frissítés után irány tovább lefelé. Még a ponton mondták a srácok, hogy van zserbó a Markazi várnál. Ójee... tavaly is volt, úgy már megéri elmenni odáig. Nem gyenge lejtő, az elején hóval, majd egy kis sárral. Ez tetszett, mert lehetett haladni az avarban egy kis csúszkálást nem számítva. Majdnem a végén azért mégis sikerült seggre esni. Lent az aljban szekérút, kocogás a Markazi vár felé. A várat egy visszafordító kanyar után emelkedőn kellett elérni. Jó kis köves szakasz, ahol belerúgtam egy kőbe, ami nem repült arrébb. Ez így közel az 50 km-hez nem esett túl jól és elég hosszan soroltam magamban a káromkodás legkülönbözőbb formáit. A várnál (9. EP) pecsét, kóla és zserbó, majd egy kis viccelődés az őrök részéről. Mutatták, hogy a hegyoldalban van egy élénk pici zöld pont... na az egy túratárs volt, aki éppen lefelé ereszkedett. Nem tudtam, hogy melyik a jobb... az hogy megmutatták vagy az, hogy inkább ne tették volna. Jókedvűen indultam vissza és tudatában voltam annak, hogy ott még egy brutál szint vár. Még előtte a levezető szakasz technikás, helyenként bokaforgatóan köves talaján kellett visszajutni. Érkezés a hegy lábához, majd jött egy jó félórás mászás (1,5 km és kb. 400 m szint). Azt hittem, hogy sosem érek fel. 

(kilátás a Markazi vártól)

Újra a Kis kői pont (10. EP), ahol a srácok rám nézve viccesen jegyzik meg, hogy látják, hogy lent tuti van 50 fok... hehe. Innen lefelészakasz Mátrafüredig, 5 km-en keresztül. Hol sár, hol hó, hol egy kis dagonya. Felfrissültem a nagy mászás után és lelazult kicsit a lábam, úgyhogy jött vissza egy kis tempó. Mátrafüred hamar eljött (11. EP)... csekk... és irány a cél. Ide azért még (Sástó, kalandpark) felfelé kellett menni, amit többnyire már gyalog bírtam csak. A cél előtt még volt egy fasza lépcsősor, ami feltette arra a bizonyos I-re a pontot.

Konklúzió: Ugyan fejben nem voltam képes sokáig "ott" lenni, azért az erőnlétem kárpótolt. A frissítés nekem új eleme, az olivabogyó - zöld csoda - nagyon bevált. A hideg idő ellenére nagyon folyt rólam a víz és ezért a kétóránként bevett sótabletták is sokat segítettek. Egyre jobban tudatosul és sikerül a frissítősdi. A túrán a frissítőpontok kínálata bőséges volt, gyakorlatilag mindennel készültek a szervezők. Az összidőmmel nagyon elégedett vagyok, hiszen a tavalyi kicsit több mint 9 órás teljesítéshez képest 50 perccel jobb jött össze. A táv nekem kicsit több, mint 59 km lett, amit édesanyámnak ajánlok a napokban tartott születésnapja alkalmából.