Ezidáig többnyire csak "terepes" beszámolóim voltak, így rendhagyó módon jöjjön egy "aszfaltos" kaland. Ez nem más, mint a X. NN Ultrabalaton futóverseny, amelyről egyszer azt olvastam, hogy a futóversenyek Woodstockja.
Ötödik alkalommal vágtam neki, folyamatosan csökkenő csapatlétszámmal, amely kezdetben a klasszikus 10 főről indult. Idén nem kisebbre vállalkoztunk a a tavalyi 4 fős teljesítés után, hogy 3 fős csapatban indulunk. A "tétet" úgy fokoztunk, hogy felállítottunk egy 18 órás időcélt, bízva abban, hogy egy év alatt feltudunk ehhez nőni. Gyakorlatilag a tavalyi teljesítés után kitűztük ezt a célt, ezért a fejemben jó mélyen elhelyeztem a gondolatmorzsát és gyúrtam arra, hogy egy év múlva jobb legyek. Társaim is hasonlóan vélekedtek, így a tavaly őszi nevezéskor villámsebességgel leadtuk az indulási szándékunkat. Miután évről-évre magasabbra tettem a lécet magammal szemben, nem volt kérdés, hogy a 2015-ös 67 km után idén közel 100 km-re vállalkozzak. Ez most teljesítménykényszeresnek hangzik, van is benne valami, de ha nem jön össze, nem fogom fel kudarcként.
Éreztem, hogy az elmúlt egy évben fejlődtem. Ez abban nyilvánult meg, hogy egy adott rendezvényen a tavalyihoz képest jobb eredményt értem el és sikerült sérülésmentesen elérkezni idáig. Az UB-t megelőzően lehetőségem adódott egy baráti edzőtáborozásra, ahol többek közt egy maraton lefutásával 130 km-t hoztam össze egy hét alatt. Ez magamhoz képest sok, mert nem nagyon szoktam 70-80 km-nél többet futni hetente. Tavalyhoz képest idén nagyobb szerepet szántam a pihenésnek, ami kevesebb km-t hozott. Ám lehetőség szerint még a téli alapozáskor több maraton feletti távot teljesítettem terepen, növelve ezzel az állóképességet. Tavasszal aztán egy magam által kreált résztávos edzéstervet igyekeztem követni, amiben csak elvétve volt 17-18 km feletti táv és a versenyeim is csak rövidebbek voltak. Ezt követte az edzőtáborban lefutott maratonom, amit meglepően jól bírtam - hozzáteszem esős, hűvös idő volt - és a regenerációt sem szenvedtem meg túlságosan. Az előzményekről ennyit.
 |
| (Az UB hajnala) |
 |
| (hamarosan kezdünk) |
A harmadik váltásom a 13-14. szakasz volt Köveskál-Salföld-Badacsonyörs Varga pincészet között (16,4 km). Gyakorlatilag ez volt a legmelegebb szakasz minden tekintetben. Helyenként az aszfalt annyira meglágyult, hogy éreztem, ahogyan bele-beleragad a cipőm talpa és úgy viselkedik, mint egy tépőzár. Csapatunkkal ekkorra már utolértük az egyéni indulókat és azon gondolkodtam futás közben, hogy hogy a francba bírják ezt. Iszonyat tisztelet érte nekik... még most is hajbókolok előttük. Itt elgondolkodtam azon is, hogy én bizony sosem csinálnám ezt egyedül. A másik nagy felismerés a magam részéről - bizonyos "kényelmi" szempontokat figyelembe véve -, hogy innentől kezdve az eredetileg tervezett többszakaszos futásokat átváltom egyszakaszosokra. Ezt korábban felajánlották a társaim, hogy csináljuk így, de én ettől a vállalásomtól tettem függővé a továbbiakat. Azt hittem, hogy vagyok olyan vagány, hogy bírni fogom az elképzelt tempóban, de nem így lett. A Varga pincészethez érve kicsit elfogytam. A váltást követően egy percig azt sem tudtam, hogy köd van vagy kedd... hát inkább köd volt, de az utóbbival is bevittek volna a málnásba. Frissítettem rendületlenül a ponton, ahol egy hölgy mindennel úgy kínált, mint egy jó házigazda. Az utolsó kérdésére, hogy segíthet-e valamit még, rávágtam, hogy hol lehet fröccsöt szerezni. Nah... becsapott az égi jel és egy leányzó hangja ért utol a hátam mögül, miszerint ő nagyon szívesen odaadja a fröccsét, mert nem bír vele. Majdnem térdre is estem előtte, mint a magyar ökör. Hálám sírig fogja üldözni és bár így teljesülne minden kívánságom...
 |
| (Balatongyörök - Szép kilátó) |
Innentől csak a déli parton akadt tennivalóm. Jött a 20-21. szakasz, Balatonberény-Balatonmáriafürdő-Balatonmáriafürdő (8,9 km). Igaz, hogy megállapodtunk a szakaszonkénti bontásban, de itt a szakaszok rövidsége miatt nem akartam annyira boncolgatni. Itt már izzítottam a fejlámpát és az első két km után úgy éreztem, hogy visszatért belém a szusz. Örültem, hogy a szervezetem befogadta a sok szilárd tápot és újra jó erőben éreztem magam. Mindemellett én mindig is hangulatosnak tartottam az éjszakai fejlámpás futásokat.
A Fonyódliget és Balatonboglár közötti 24. szakasz (5,5 km) volt a legtempósabb szakaszom. Úgy éreztem, bármennyit tudnék futni. Már a szakasz elején éreztem, hogy ez hozzámképest nagyon el fog sülni. Olyan volt, mintha az előző 63 km nem is lett volna.
 |
| (az utolsó előtti szakaszom) |
Az utolsó menet, ami a verseny 30. szakasza volt - Balatonszéplak és Siófok között (8,3 km) -, hasonlóképpen zajlott. Fejben rettenetesen fáradt voltam és már nagyon vártam a végét. A dologhoz hozzátartozik, hogy már a gyomrom is hadilábon állt a bevitt étellel. Nem igazán kívántam semmit enni, de éreztem, hogy elfogyott az energiám. A szakasz felénél volt a frissítőpont, ahol a hölgy megkérdezte, hogy mennyi van még hátra. Villámválaszként rávágtam, hogy kb. 20 perc és már nagyon várom, hogy elérjem a váltópont. Kaptam egy adag biztatást, majd elindultam. Beértem Siófokra, ahol szokatlan volt a kihalt utcák látványa. A nagy nyüzsgés helyén csak két polgárőr figyelte a nem létező forgalmat, utat biztosítva a futóknak. Amikor beértem a váltópontra, megkönnyebbültem. Az idei UB számomra véget ért.
A célban már vártuk a befutó társunkat, hogy együtt kocogjunk át a célvonalon. Végül 3 óra 30 perckor beérkeztünk. Nagyon örültünk, mert a tervezett 18 órán belül (17:53) értünk be. A befutóérem átvétele után megáztattam fáradt tagjaimat a Balcsiban és már a jövőn gondolkodtam.
 |
| (elértük a célt és a célunkat) |
Konkluzió: Futóéletem egyik - hanem a - legnagyobb kihívása volt ez. A tervezett távtól egy kicsit elmaradtam, de a 84,6 km most, ezen a napon tökéletesen elégnek bizonyult. Az előző napokon keveset pihentem és ezt a végén nagyon megéreztem. Utólag azt gondolom, hogy okosabb lett volna felosztani az összes szakaszt, ami az én kényelmi szempontjaim miatt maradt el. Leginkább azért, hogy ne kelljen annyit melegíteni és váltogatni. A frissítőpontok kínálata rendben volt, bár a sok izó miatt a gyomrom bemondta az unalmast. A rendezéssel kapcsolatban merültek fel negatív érzéseim, de azokat megtartom magamnak a relativitásuk miatt. A csapatunkra rendkívül büszke vagyok, hisz mindhárman maximálisat nyújtottunk magunkhoz képest. Hogy mi lesz jövőre? Szeretnék jönni, körvonalazódik egy újabb kihívás, de addig még sok minden történhet.
