Durván másfél hónappal ezelőtt jártam terepen a Mátrában és ismét
odavezetett az utam. Már nagyon vártam a tavasz számomra egyik nagy eseményét.
Tavaly jártam itt először és nagy benyomást tett rám. Ott és akkor nem egészen
ez volt a véleményem, de mint minden embert próbáló megmérettetéskor, most sem
kívántam az egészet a hátam közepére. Valamiért végül mindig mindenhová
visszatérek. Nehéz ezt megmagyarázni.
 |
| (az első lenyűgöző panoráma) |
Szóval nagyon vártam a Mátrabércet (55 km – 2734 m szint), főleg
azért, mert most már van viszonyítási alapom, hogy mire számítsak. Az időjárás
kedvező volt, mert bár nem volt meleg, azért az eső nem könnyítette meg nekünk,
túrázóknak a dolgunkat. Az előkészületek jól sikerültek. A megelőző négy nap
pihenéssel telt, így frissen vágtam neki a kalandnak.
Reggel 7 órakor, egészen pontosan 6:56 órakor indultam neki a távnak.
Borús volt az idő, picit csepergett is, de ennek ellenére pólóra és
rövidnadrágra esett a választásom. Korábbi tapasztaltom volt, hogy 12-15 fok
között, ha elkap egy eső, nem hűlök le annyira, hogy fázzak. Hosszú idő után
újra pulzuskontrollal vágtam neki a terepnek, mert nem akartam idő előtt
leamortizálni magam. Az Oroszlán-várra vezető úton a nyeregben frissítettem
először egy műzliszelet és egy kis víz formájában. 08:26 órakor érkeztem meg (1.
EP – 10,7 km), magamhoz képest hamar. Ezután továbbra is felfelé vezetett az út
és az esőnek már csak nyomai voltak. Egy sziklásabb, bedőlt fákkal tarkított
emelkedőn udvariasan el akartak engedni, de nem engedtem a csábításnak. Tudtam,
hogy ha megfelelően osztom be az erőmet, akkor a végén is rendesen tudok
haladni és a cél végül is ez volt. Hamarosan megérkeztem a Sötét-lápa nyeregbe
és tudtam, hogy a következő nagy emelkedő végén ott lesz
 |
| (Úton Oroszlán-vár felé) |
Kékestető (2. EP – 19,4 km). Az éven már
negyedszer jutottam fel az ország csúcsára, amire büszke vagyok. Viszonyításképpen
a táv bő 1/3-a telt el eddig, viszont a szintemelkedésnek már több, mint a fele
(1445 m) megvolt. Innen enyhe lejtőn haladt az útvonal, majd jött a „nem
szeretem” rész. A sárga sávot elhagytuk Som-bokornál, majd a sárga négyszögnek
jött itt egy olyan szakasza, amit a szervezők csak így illettek: „Veszélyesen
meredek!”. Ez helytálló volt. Attól függetlenül, hogy nem először ereszkedtem
itt le, ismét mind egyes hajszálammal kapaszkodnom kellett, hogy ne csússzak
meg, mert az könnyen a túra végét jelenthette volna. Sikeres leérkezést
követően kocogós szakasz jött a Mátra nyeregig, majd újabb emelkedő Csór-hegyre
(3. EP – 23,9 km). Emlékszem, tavaly itt már nem leltem nagy örömöm ebben a
kalandban, most viszont egészen jól voltam és a tempóm is tetszett. Nagyon odafigyeltem,
hogy minden órában egyek valamennyi szénhidrátot, a pontokon lévő extrák pedig
csak növelték a kalóriabevitelt. Csór-hegytől megint társult az eső és a
csúszós emelkedőn végül elértem Galya-tetőt (4. EP – 29,4 km)! Galya-tetőről
életjelet küldtem a családnak, majd frissítettem és kocogás tovább. Innen több
kisebb emelkedőtől eltekintve sokáig lejtett az út. A tempó továbbra is jó volt
és ez némiképp feldobott. Mátraszentlászlónál frissítő pont következett és ezt
ki is használtam. Gondoltam ennyi pluszt megérdemlek, majd továbbhaladva a szűk
ösvényen elértem a Vörös-kői kilátót (5. EP – 34,2 km). Innen gyenge
ereszkedés, majd újabb kemény, de rövid kaptató Ágasvárig (6 EP -38,7 km) Mint sok
más helyről, innen is csodás volt a kilátás. Itt azt vettem észre, hogy a fáradtságtól
kissé befelé figyeltem és a ködös idő sem segített abban, hogy kiélvezzem a
panorámát.
 |
| (ágasvári kilátás) |
A csúcson azért megálltam kicsit és körülkémleltem a tájat. A
csúcsról lefelé jött ismét egy nehéz szakasz. Szintén meredek, kissé megázott
lejtő, ahol sikerült majdnem elvágódnom. Egy „break”elemmel tompítottam a
talajfogást és csak az egyik karom lett könyékig saras. Hamar leértem és az
ágasvári tájháznál sikerült megválnom a kelletlen útitárstól. Itt magamhoz
vettem egy almát és továbbkocogtam Mátrakeresztesig. Gyors szakasz volt, ahol
is a Csörgő-patak mentén egy szekérúton értem el a következő ellenőrzőpontot, Mátrakeresztest
(7. EP – 42 km). Az eső továbbra is esett, de nem fáztam, szóval nem érdekelt.
 |
| (Mátrakeresztes) |
Frissítés
után lindultam az utolsó – nagy – hegyre. Egyre nehezedett a menet, ahogy az
eső áztatta az utat. Számoltam visszafelé a kilométereket és közben néztem az
embereket, akik mellett elhaladtam. Sokan elcsigázódtak a csúszós talajon.
Egyszer csak megérkeztem a Muzslára (7. EP – 48 km). Az ellenőrző pont egy
nagy, kifeszített ponyva alatt volt. Ami alatt arra lettem figyelmes, hogy
mennyire esik az eső. A szabad ég alatt annyira nem vettem észre, egyrészt mert
nagyon el voltam a gondolataimmal, másrészt meg már bőrig voltam ázva. A
pecsételést követően jött az utolsó szakasz. Nagyon jól lehetett haladni
lefelé, aminek lankás lejtő kedvezett. A cél előtt két kilométerrel jött a
harmadik nem szeretem szakasz, ahol vége szakadt a gyors tempónak. Egy
sporttárs figyelmeztetett, hogy óvatosan haladjak, mert a köves, csúszós
talajon könnyen hanyatt lehet vágódni. Igazat adtam neki és nagyon figyeltem,
hogy hová és hogyan lépek. A meredek alján patakugrás, majd elértem a faluba
vezető szekér utat. Hát… így ötvenegynéhány km után nem éppen az az élmény
fogadott, amire számítottam. Jó kis saras dagonya volt a szekérúton. Na
mindegy, megfutottam, ahogy a sár mennyisége a cipőtalpán engedte. Érdekes
érzés volt, hogy az egyre nehezedő cipő, hirtelen könnyűvé vált a leszakadó
sártól, majd ismét gyarapodott a súlya. Az utolsó párszáz méteres lejtőn még
kicsit harcoltam az idővel, mert szerettem volna, ha megvan az egyórás javulás
a tavalyi időhöz képest. Befordultam az iskolaudvarra, majd egy célpecsét után
nyugtáztam, hogy sikerült összehozni az egy óra mínuszt (CÉL – 55 km), így 7
óra 52 perc alatt sikerült megtenni a távot.
 |
| (Emléklap) |
Konklúzió: Nem csalódtam a túrában. Mivel ez volt a második
Mátrabércem, tudtam, hogy mire számítsak a pályával kapcsolatban és nem ért sok
meglepetés. A szombati napot megelőzően mind a pihenésre, mind a táplálkozásra
igyekeztem nagy hangsúlyt fektetni és tanulni az előző túrákon ejtett hibákból.
Érdekes volt visszaolvasni, hogy valami macera mindegyiken becsúszott. Most viszont
a túrán figyeltem a frissítésre, hogy mit és hogyan egyek, az erőbeosztásra,
amit nagyban köszönhetek a pulzuskontrollnak. Örültem, hogy nem öltöztem túl és
ez nem képzett többletsúlyt. Szóval úgy érzem, hogy minden klappolt és a Piros85 óta nem sikerült ennyire jól az előre összerakott terv. Örültem, hogy a téli
alapozáskor nem egyszer esős időben mentem végig egyes túrákon, így némi
tapasztalatra tettem szert ebben a műfajban is. Köszönet a szervezőknek és a
pontőröknek a kitartásért az esős időben. Szuper volt és jövőre újra itt
leszek!
