Tortúra 65 - 2015.12.19.

Az év végéhez közeledve, amikorra már az utolsó versenyek is lezajlanak, érkezik a Tortúra. Az igazat megvallva már visszavettem a tempóból és lassabban gyűjtöm a kilométereket, de ide még elmentem. A kollégám, Csabi dobta fel, hogy nem érdekel-e esetleg ez a túra. Az alapozás is elkezdődött a jövő évre, így azt gondoltam, miért is ne! Sajátossága a túrának, hogy itt gyakorlatilag bármilyen időjárás előfordulhat és ettől is teszi az egészet érdekessé. Mostanában úgyis dombedzéseket tartottam, ami kettős célt szolgált. Elsősorban új variációt akartam beiktatni az alapozásba, illetve - tudatos szándékkal - készülni erre a megmérettetésre. Nem volt kérdéses, hogy a 65-ös távra nevezünk, ami közel 2000 m szintet tartogatott. 

(útitársunk a sár)

Hétfőn még volt egy hosszú edzés, ezt követően viszont szombatig már semmi, csak pihenés. Elkezdtem fejben összekészülni. Beszereztem a szükséges frissítőket, "végigjártam" az útvonalat térképen és figyeltem az időjárást. A csapadék elmaradását prognosztizálták és ez azért könnyített volna mindenki dolgán. Pénteken már Miskolcra mentem, ahol este tésztaparty és megtettem az előkészületeket. A napot ugyan pihenéssel töltöttem, de mégis olyan érzésem volt, mintha végigrobotoltam volna.  Reggel 5 órakor ébresztő, ami ment nehezen, de éreztem, hogy a frissességem nem az igazi. Az időjárás érdekesen alakult, mert az előrejelzés alapján nem nagyon számítottam csapadékra, mégis szitált egy kicsit az eső. 6 órakor elindultunk, felvettük Levit, majd fél hét magasságában már megérkeztünk Miskolc-Tapocára, a rajthoz. Rajtszámátvétel, készülődés, majd vártunk egy kicsit, hogy világosodjon.

(a fenyves Hollóstetőnél- minden évszakban lenyűgöz)

7:05-kor kiléptünk az iskola kapuján és már tartottunk is a Tapolca feletti bánya irányába. Kocogós tempóban vettük az első - aszfaltos - emelkedőt, majd röviddel ezután jött az első ösvény. A talajviszonyok nem voltak túl ideálisak, mert sáros és csúszós volt a terep. Néhol korcsolyázni lehetett a sárban és az egyensúlyozása is nagy hangsúlyt kellett fektetni. Ez néha nem sikerült, mert rövid idő alatt kétszer is sikerült elcsúszni. Voltak kemény emelkedők, ennek tükrében igyekeztem nem ellőni minden puskaporomat, mert még nagyon az elején voltunk a túrának. Ahogy haladtunk egyre feljebb, ködösebb lett az idő és az ónoseső is megmutatta magát. A fákon és bokrokon jellegzetes bevonatot képzett, ez egyébként a túra nagy részén jellemző volt. Leküzdve az első szakaszt, 1 óra 20 perc alatt értünk Bükkszentkeresztre, ahol az aszfaltos úton kissé pihentető volt a haladás (1. EP - kb. 12 km). Gyors pecsét, egy pohár tea és már folytattuk is az utunkat. Hollóstetőnél a fenyvesen áthaladó útvonal még mindig le tud nyűgözni, pedig már rengetegszer jártam itt. Továbbra is felfelé haladtunk kisebb-nagyobb megszakításokkal. Az időjárás több arcát is megmutatta, mert a ködös, párás levegő a tiszta és már-már "naposabb" idővel váltogatták egymást. Röviddel az ellenőrzőpont előtt (kb. 22 km) egy géllel frissítettem. Elérkezett a Vörös Meteor síház (2. EP - kb. 28 km), ahol újfent frissítettem és ez később meg is bosszulta magát. Elkövettem azt a gyerekes hibát, hogy zsíros kenyeret ettem. Ugyan nem sokat, de mégis elég volt ahhoz, hogy a gyomrom megmakacsolja magát és kihatással legyen a teljesítményemre. Nem rögtön kezdődött a dolog, mert a Faktor-réti Madonnaáig (3 EP - kb. 33 km) nem volt ugyan nagy gond, de érzetem, hogy valami nem az igazi. Arra gondoltam, hogy lehet a fáradtság kezd kijönni, de nem. Kicsit sokat foglalkoztam ezzel a gondolattal, belülre figyeltem, mégsem oldódott meg a gondom. Haladtam, de a mozgásomat darabosnak éreztem. Tar-kőig (949 m), a túra legmagasabb pontjáig (4. EP - kb. 38 km) megvolt az első holtpontom.

(Tar-kő - tiszta időben a felhő felett)

Bosszantó volt, hogy nem tudtam megújulni, de nem volt mit csinálni, haladtam. A többiekről le-leszakadoztam, igyekeztem visszazárkózni és örültem, hogy nem hagytak hátra. Tarkőn gyors szúróbélyegző, fénykép, megcsodáltuk a felhők feletti panorámát és már ereszkedtünk is lefelé. Erős szintcsökkenés és hirtelen az időjárás is változott. A napos csúcs után, jött a ködös, jeges szakasz. Helyenként kidőlt fákon kellett átmászni, amik törzsére a ráfagyott ónoseső nehezítette az átkelést. Óvatosan haladtunk, mert helyenként a sáron kívül jegesedés is volt, nem beszélve a lazább, technikásabb talajról. A gyomrom továbbra is vacakolt, de a lejtő megtette jótékony hatását, amitől jobb lett a közérzetem. Hamarosan elértük az egri műutat, ahol rövid kocogás után megérkeztünk a Tamás-kúti házhoz (5. EP - kb. 43 km).

(a Tamás kútnál utáni emelkedőn)

Pecsét, majd tea, banán és egy a magnézium elfogyasztása után irány tovább. Rögtön az EP után, balra fel egy jó meredek kaptató, ahol gyalogosan mentünk fel. Ismerős szakasz, ami rövid de, annál keményebb menet volt. Felérve a tetőre, újra kocogásra váltottunk, amit sokszor gyaloglásra váltottam. Éreztem, hogy sokat kivett az elrontott frissítés, de kezdtem visszajönni a menetbe. A fáradtság állandósult és ugyan azt éreztem, hogy kimerültem, valahonnan mindig jött egy újabb fellángolás vagy lendület, ami tovább hajtott. Nem tudtam már mit kitalálni, Levi tanácsára gyakrabban ittam. A lelkesedésem kissé alábbhagyott, de az, hogy feladjam, meg sem fordult a fejemben. Szóval... Haladtunk fel-le és egy ideje már együtt haladtunk egy csapattal, akikkel már kb. a Vörös Meteortól követtük egymást. Fejben egyre frissebb voltam, viszont a saras terepen való - utólag azt mondom erősebb - haladás miatt fizikailag határozottan fáradt voltam, de ez azért sokkal jobb, mint az ellenkezője. Hamarosan elérkeztünk Várkútra (6. EP - kb. 55 km), ahol banánnal és zselével frissítettem.

(a pályát végig jellemző ágakra fagyott jég - élőben szebb)

Őszintén szólva vártam már, hogy elérjük az Nagy-Eged hegyet, ahonnan már szó szerint látótávolságban volt Eger városa. Kiérve a szőlőkhöz, köves, erős lejtőn haladtunk lefelé. Ez egy amolyan nemszeretem, technikás szakasz. Minden lépésre oda kellett figyelni, mert könnyen megbosszulta volna magát egy sérülés formájában. Ahogy sikeresen leértünk, jött egy saras szakasz, ahol vastagon tapadt az anyag a cipő talpára. Ekkorra már teljesen rendben jöttem és újra élvezni kezdtem a túrát, amiben biztosan benne volt az is, hogy hamarosan célba érünk. Kiértünk a műútra, innen már a célig lejtett az út. Végül megérkeztünk a célba 7 óra 34 perces idővel, ahol már kezdett is megszépülni az egész.


Konklúzió: Először jártam itt,  de nem utoljára. Nagyon jó túra változatos időjárással... szívesen kipróbálnám hóban is. Remélem jövőre az időjárás hozzájárul majd ehhez. Az, hogy a zömét nem élveztem annyira, azt magamnak köszönhetem. Azt alaptézist, miszerint ne egyél se előtte, se közben zsírosat, nem sikerült megcáfolnom. Tanulságos volt és ha rossz tapasztalattal is ugyan, de ismét gazdagodtam. A saras terep kivett rendesen, de nem egy könnyed sétára jöttünk. Levi órájára feltöltött track sokszor kisegített minket. Szuper kis eszköz. Köszönet Csabinak és Levinek, hogy folyton vártak rám, és a rendezőségnek a szervezésért. Egészségünkre.

(célfotó Egerben)

OVER Piros 85 terepfutás - 2015.10.31.

Első alkalommal vettem részt ezen az eseményen, amire egy kollégám hívta fel a figyelmem még a nyár közepén. Ilyen hosszú futóversenyen még eddig nem indultam (87,61 km - 3205 m szinttel), ezért remek kihívásnak ígérkezett. Módszeresen nem készültem rá, de mivel szeretem a dombos edzéseket – mind terepen, mind aszfalton – azért hetente beiktattam egy-egy ilyen jellegű futást. A tavaszt követően egy alkalommal mentem kb. 50 km-t a Bükkben, ami remek felmérőnek bizonyult, hogy vajon hogyan is állok magammal, egyáltalán vállaljak-e ekkora távot. Ott jó tapasztalataim voltak részben a pulzuskontrollnak köszönhetően, mert a magamnak meghatározott értéket ritkán lépve túl, különösebben nem szenvedtem meg az azt követő napokat. Szándékosan nem akartam akkor erőset menni, mert az önmagam felmérésén túl a tapasztalatszerzés is cél volt. Ezt követően voltak még 20-30 km-es edzések, de ezektől hosszabbakra nem is igazán volt lehetőségem. A „nagy napot” megelőző hét szinte csak pihenéssel telt. Még a hét elején volt egy hosszabb futás, majd négy nap semmittevés. Odafigyeltem, hogy eleget pihenjek és megfelelően étkezzek. Pénteken este még tartottam magamnak egy tésztaparty-t és nagy lázban égve készítgettem össze a cuccom.

(csapattársammal, Kozma Zsolttal)

Fél hat körül ébresztő. Reggeli gyártás, majd még egyszer átnéztem, hogy mit vigyek és mit ne. A felső ruházaton agyaltam, hogy miben kezdjek, végül megmaradt a hosszú ujjú póló. Fél nyolc után érkeztem meg Csillaghegyre, a rajtközpontba, ahol már nagyon jó hangulat volt. Rajtcsomagátvétel, találkozás ismerősökkel és készülődés. A rajt előtti majré kissé átjárt, így gyorsabban telt az idő. Fotózkodás a rajtkapuban, a „hangosban” jöttek az utolsó instrukciók és már rajtolhattunk is. A tömegrajt rendben lement. Az első emelkedőn igyekeztem megtartani a pulzusom, pedig az adrenalin és a kezdeti frissesség nagyon hajtott volna. Bosszantott is a becsipogó óra, de tudtam, hogy hosszútávon kifizetődő lesz ez a fajta óvatosság. Ha kellett, inkább belegyalogoltam, mintsem erőltessem a felfelé futást. Vonatkozott ez a lejtőkre is, mert felesleges lett volna szétcsapni a combom a nagy lendület miatt. 1. EP a Nagy-Kevély volt (7,09 km). Sokszor jártam már erre és mindig lenyűgözött az a kilátás, ami itt fogadott. Nem időztem sokáig, egy gyors csekkolást követően haladtam is tovább. Innen jött egy hosszú lefelé egészen Csobánkáig. A Kevélyről lefelé, az első szakasz eléggé technikás volt, a sziklás lejtőn nagyon kellett ügyelni a lépésekre. Csikóváralján volt az első frissítőpont, ahol gyakorlatilag svédasztal volt. Sok minden rendelkezésre állt, el sem hittem, hogy ilyen van. Ez biztos csak nekem újdonság, mert ilyennel személy szerint nem találkoztam még. A frissítést követően indulás tovább. Lassú emelkedő a Tölgyikrek (2. EP – 17,26 km) felé, ahol gyors csekkolás és kocogtam is tovább. 

(a Tölgyikerek és Dömös közötti szakasz)

Innen Dömösig szinte végig lejtős szakasz, amit sikerült futótempóban hozni. Ez a szakasz nagyon szép volt, különösen a patak menti rész. Érkezés Dömösre (3. EP – 28,1 km), ahol a frissítést követően nem is időztem sokat, mert nem akartam húzni az időt. A Szakó-nyeregi ellenőrzőpontot (4. EP – 32,74 km) követően már másztuk is Dobogókőt, ami az egyik legnehezebb szakasz volt. Nagyon nem kellett tartani a tempózástól, hiszen erősebb gyaloglás is elég volt a tervezett maxipulzus eléréséhez. Ugyan kezdtem érezni, a fáradtságot a lábaimban, de még közel sem volt olyan, mintha erősebben kezdtem volna az elején. Sikeresen felértem a Turista Múzeumhoz - a szint fele már megvan - (5. EP – 36,24 km), ahol megint bőséges frissítés várt. Kicsit megilletődve kérdeztem, hogy elvehetek-e egy egész palack izót, mire az volt a válasz, hogy persze természetesen, hiszen ez a terepfutóknak jár! Még mindig nem akartam ezt elhinni, de ezután már kezdtem megbarátkozni ezzel a gondolattal. Innen ereszkedés Pilisszántóig, ahol majdnem elmentem más irányba, de köszönhetően a kereszteződésnél álló két srácnak mégis meglett a megfelelő irány. 

(a Dobogókőre tartó ösvényről szép a látvány)

Valószínűleg az sem ártott volna, ha lenézek az aszfaltra, ugyanis a rózsaszín nyíl határozottan mutatta az irányt. Lassú emelkedést követően érkezés a Magas-hegyi nyeregbe 5 órányi menetet követően (41,92 km), ahol csekkolás és frissítés, majd irány tovább. Sokat nem is kellett menni, mert következett a Csévi-nyereg, ami 6. EP volt (45,65 km). Jött egy futható szakasz kevesebb szinttel, csodás panorámával és változatos tereppel a Kopár csárdáig (7. EP – 53,76 km), ahol gulyásleves és a már megszokott frissítők vártak. A leves nagyon jó volt és a lehető legjobbkor jött. Ennyi futás után jólesik a gyomornak a meleg étel, ami határozottan helyrebillentett. Nem jelentkezett semmi ilyennemű probléma, de az elfogyasztást követően érezhetően megújultam. Következett egy rövid, de annál szintesebb szakasz a Kakukk-hegyre (8. EP 54,82 km), ahol csak csekkolni kellett, majd haladtam tovább. Innen egy haladósabb szakasz következett érintve Pilisszentiván települését Hosszú-árokig (9. EP – 59,39 km), ami hamar eltelt. 7 órányi futás után még meglepően jól éreztem magam. Csekkolás, frissítés és lélekben készültem a Nagy-Szénás-emlékfal felé tartó kaptató megmászására. Itt sem kellett nagyon aggódni a tempó miatt, hiszen gyalogosan is sikerült az órámat csipogásra bírni. Végül megérkeztem az ellenőrzőponthoz (10. EP – 63,27 km), ahol éreztem, hogy kicsit megfogott az emelkedő. Sokat itt sem időztem, egy rövid emelkedőt követően felértem a csúcsra, ahonnan már látszott Nagykovácsi. Útközben találkoztam egy családdal és az egyik kisgyerek az kiáltotta: „Hajrá 29-es!” (ez volt a rajtszámom). Mosolyogva megköszöntem a bíztatást, majd ereszkedtem lefelé az ösvényen. 

(Nagykovácsi)

Nagykovácsi határában gyerekek játszottak az útszélén, itt megint kaptam egy hangos „hajrá-t”! Ez volt az a rész, amitől valójában kicsit tartottam, hogy vajon megtalálom-e a plébániát. Beérve a településre régebbi túrákról ismerőssé vált az utcakép. Aztán könnyű dolgom lett, mert a sorban szemből érkező „sorstársak” és a nyilak elvezettek a plébániához itt viszont rájöttem, hogy valójában nem először járok erre. A plébánián (11. EP – 65,04 km) kértem magnéziumot, mert kezdett egyre jobban rám törni az izomfáradtság. Nagyon jól jött, mert a jótékony hatása hamar érződött. Kezdett szürkülni, de a lámpát még nem tartottam indokoltnak elővenni. Innentől egy emelkedőt követően újra futótempó. Julianna majornál (70,87 km) frissítés és előkerült a fejlámpa is. Az erdőben már sötét volt, de az újonnan beszerzett fejlámpa elég jól bevilágította az utat. Szinte bármilyen szögbe és irányba tudtam állítani, tempótól és terepviszonytól függően. A fáradtság már nagyon jelentkezett. Nyolc és fél óra telt el a rajt óta és a szervezetem takarékosságra intett. A hőmérséklet érezhetően csökkent, ennek következtében kb. ugyanazt a tempót tudtam alacsonyabb pulzuson hozni, persze a fáradtságból is fakadó lassulás is szerepet játszott. Fekete fejnél (12. EP - 72,34 km) ismét csekkolás, majd indulás tovább. Már javában sötét volt, amit mindig élvezni szoktam a futások/túrák során. A gyomrom viszont kicsit megrendült. Éreztem, hogy kezd elege lenni a monodiétából - a sok izó  és édes volt az oka. Megoldásként a szénsavas folyadékra gondoltam, de arra várnom kellett, míg elérek János-hegyre (13. EP – 77,05 km). Jól éreztem, hogy a szénsavas ásványvíz jó lesz, mert újra helyreállt a rend. Vettem még magamhoz egy kis szilárd ételt és ereszkedtem is lefelé. Az aszfaltot követően murvás rész következett. A talpamnak már nem nagyon tetszett, de annyira még nem volt vészes. Megérkeztem a makkosmáriai ponthoz (14. EP – 81,36 km), ahol kaptam egy kis útbaigazítást, mert nem nagyon tudtam, hogy merre az arra. Ezen a szakaszon már viszonylag sokat haladtam egyedül, de a monotonitás és a sötétség továbbra sem szegte a lelkesedésem. Valójában már vártam a végét és kicsit többet néztem az órámra, kalkulálgatva a célidőt. Értelme ugyan nem volt, mert mindig ugyanarra jutottam, de legalább elfoglaltam magam. Ahogy haladtam, jött szembe egy srác és egy lány, akik hajráztak megtörve a csendet. Jóleső érzés volt. Aztán érkezett egy rövid szakasz, aminek két széle gyertyákkal volt kirakva és egy kifutópályára hasonlított. Hangulatos volt nagyon. Jött egy lejtős, köves rész, ahol kicsit belefeledkeztem a jelzések figyelésébe és feltűnt egy elágazásnál, hogy sehol semmi szalag. Pfff... még jó, hogy csak kb. 150 m-t kellett visszafelé haladni és láttam, hogy nem messze két lámpa halad egy bokros szakaszon. Végül meglett a „kiskapu”. Hiába! Nem lehet egy pillanatra sem lankadia a figyelemnek, mert hamar megbosszulja magát. Korrigálva a hibát, visszatértem a helyes ösvényre. Eléggé keskeny és sziklás szakasz volt. Kicsit jobban emeltem a lábaim, mert nem akartam belerúgni semmibe. Ilyenkor különösen fájdalmas dolog már ez. Lassan hallani lehetett az utcai zajokat, ami azt jelentette, hogy egyre közeledek a célhoz. Beérve Budaörsre, kezdtem megkönnyebbülni. 

(öröm és boldogság)

Az iskola kapujában még egy csekkolás (Cél – 87,61 km), majd betértem az épületbe. Jött a sikerélmény, hogy beértem a célba a 34. helyen, 10 óra 39 perces idővel. A célban találkozás barátokkal, sztorizás, lazítás, nyújtás és viccelődés.

Konklúzió: Mindent egybevetve nagyon jó volt az elejétől a végéig. Az, hogy a versenyt a kezdetén nem rohantam el és nem fáradtam ki idő előtt, a végén a szerveztem meghálálta. Nem kellett szenvedni és nem demoralizált az, hogy elkészültem az erőmmel. Nagyon sok hasznos tapasztalattal lettem ismét gazdagabb. A verseny szervezői előtt le a kalappal. A jelzések nagyon jók voltak és csak magamnak köszönhettem volna, ha feleslegesen emelem a km-ek számát az eltévedéssel. A frissítők kínálata szerintem kifogástalan volt és bőséges. Köszönöm a lehetőséget, szerintem jövőre újra itt leszek! 

Nyúlcipő Bolt Bükk Trail - 2015.09.18.

Ez a történet ott kezdődik, hogy A közösségi oldalon feltűnt ez az esemény! Maga a sorozat nem volt ismeretlen, mert tavasszal már jártam a Terepfutás.hu által szervezett Inov8 Vértes Fm-en, ami nagyon tetszett, így gondoltam, hogy csalódás nem érhet. Ami még fő szempont volt, hogy miskolciként ezt nem hagyhattam ki és beneveztem az L-es távra, ami 31,5 km-t és kb. 970 m szintet ígért!

(a reggeli panoráma otthonról)

Egy hosszú munkahetet magam mögött tudva utaztunk kollégámmal Miskolcra szombat este, aki szintén indult a versenyen, így elkerültük a korán kelést. Reggel kb. 6:00-kor csörgött az ébresztő és nem volt sok kedvem felkelni... Folyton visszahúzott az ágy, így engedtem kicsit a csábításnak! Röviddel később már szürcsöltem a kávét, majd kinéztem a teraszra, vajon milyen az idő! Nem volt épp barátságos! Tekintve, hogy szinte egész héten esett az eső, nem lepett meg a látvány, maradt tehát a remény, hogy látunk valamit a napsütésből! A lényegen épp nem változtatott, mert ennyitől nem ijedünk meg. 7 óra körül megejtettem egy bőséges reggelit, majd egy kis készülődést és vakarózást követően, 8 óra körül kényelmes indulás Bükkszentkeresztre, az Ifjúság táborba. Út  közben egyre tisztult az idő. Ahogy haladtunk a hegyek felé, néhol eléggé alacsonyan voltak a felhők, beereszkedve Diósgyőr fölé. Magamban örültem, hogy akkor csak elkerüljük az esőt, mert az időjárás jelentésre nem igazán lehetett adni.

(a helyszín és a rajtzóna)

9 órakor rajtcsomag átvétel, majd egy kis molyolás, melegítés és irány a startvonal! 10-kor lőttünk ki! Az első meredeket megtámadtam rendesen, be is csipogott az órám, figyelmeztetve, hogy elértem az általam beállított max. pulzusszámot. Picit vissza is vettem, mert akartam elpukkanni már az elején! Kerestem egy nekem megfelelő ritmust, amiben megfelelőnek éreztem a tempóm és vissza tudtam ejteni kicsit a pulzusom. Az ezután következő lejtős részt megfutottam becsülettel, ám nagyon kellett figyelni a nyirkos levelek alatt megbújó kövekre, mert egy óvatlan lépés és minimum egy boka mínusz. Az első 8 km gyorsan eltelt. Volt benne dagonya, sikerült is egyszer elmerülni, majd jött az 1. EP Kisgyőr! Csipogás a dugókával, frissítés és irány tovább. A következő km-ek a komfortzóna határán teltek. A 10. km körül egy tisztásra értünk, ahol is egy villanypásztoron kellett átmászni... ez is megvan... a területen tehenek néztek értetlenül, hová szalad ez a sok kis színes valami! Figyeltem, hogy a tipikus "alvázvédelmet" kikerüljem, majd a tisztás végén megint egy villanypásztor és be az erdőbe. Az első energiazselét 15 km körül vágtam be... kezdtem érezni, hogy szükség van rá, mivel a reggeli már rég volt. Az előzetes terveim szerint nem vittem volna magammal vizet és csak a frissítőpontokon iszok, de ez a rajtnál elvetettem és mégis csak vettem magamhoz. Utólag jó ötletnek bizonyult,  mert a hűvös idő ellenére úgy érzetem, hogy sok vizet veszítek. 19 km körül jött a 2. EP! Itt csak csekkoltam, a frissítést nem használtam ki, hanem haladtam tovább. Műútról be az ösvényre, onnan pedig egy jobbost csapva jött egy frankó lefelé a Hór-völgy irányába. Ismét köves, leveles - technikás - szakasz, fűszerezve egy-két bedőlt fával. Együtt haladtam egy sráccal és azt mondta átugrálva a bedőlt fákat, hogy ez olyan, mintha brutálfutáson lennénk. Ezen jót derültem, majd hamarosan elértük a balról csatlakozó piros jelzést, elhagyva a kéket. Ezt megünnepeltem még egy zselével. A pulzusom folyamatosan figyelemmel kísértem... érzetem, hogy fáradok, amit annak tudtam be, hogy érzésem szerint kicsit elfutottam az elejét. 

(Hór völgy és Hollóstető között - forrás: Terepfutás.hu)

Ezt a szakaszt Hollóstetőig nagyon ismerem... több alkalommal jártam már erre és számítottam arra, hogy a völgytől a bükkszentkereszti elágazásig sunyi kis emelkedő lesz km-eken át. Ennek megfelelően nem is kapkodtam, ízirájderre váltottam és csak arra figyeltem, hogy egyenletesen haladjak. A kereplő távoli hangja arra utalt, hogy itt vagyok a 3. EP-nél... csipogás és kocogás tovább. Az elágazásnál bekapcsolódott balról a sárga jelzés... haladás pár száz méteren át a műúton, majd egy balost követően rá egy szekérútra. Innen megint bevisz az út az erdőbe, ahol nagyon kellett figyelni, mert tudtam, hogy erről az ösvényről jobbra fog kanyarodni a sárga(köves) jelzés, be a sűrű fenyvesbe. A szalagozás végig klassz volt, nem kellett gondolkodni, hogy merre van az arra és ez itt sem volt másképp. Jött még egy-két kisebb emelkedő, majd érkezés vissza Bükkszentkeresztre! A település egyik utcáján még végig kellett haladni az ifitáborig. Itt volt egy szakasz, ami közös volt a rajttal, amire már egyfajta hosszú célegyenesként gondoltam. Leereszkedtem az utolsó meredeken, majd hajráztam egészen a célkapuig. Dugóka csekkolva, az idő 3 óra 2 perc körül lett, ezzel megszereztem a 6. helyet.

(a célban)

Konklúzió: Összességében nagyon elégedett voltam a magammal, mert 3 óra körüli célidőt terveztem és ezt sikerült is tartani. Végig jó hangulatban voltam, sehol nem ért holtpont. A végére nagyon elfáradtam, de ez már csak ilyen. A verseny és a szervezés is tökéletes volt, mint ahogy a pálya szalagozása is... egy pillanatig sem kellett gondolkodni, hogy merre kell haladni. Köszönet a szervezőknek, hogy elhozták ezt a rendezvényt a Bükkbe is. Ha lesz jövőre is, mindenképpen el fogok jönni. Ilyenkor páratlanul szép a Bükk és pazar látványt nyújt minden km-en.

Egy különleges verseny - 2015.09.13.

Ma rendezték a 30. Wizz Air félmaratont, amelyen rajthoz álltam én is. Nagyjából három hónapja nem jártam versenyen. Valahogy nem hozott lázba a tény, hogy megmérettessem magam. E tekintetben lehet, hogy kicsit túlvállaltam magam a tavasszal és kissé megcsömörlöttem. Így a nyarat ugyan végigfutottam, volt rengeteg edzésem, de valahogy nem vitt rá a jó sorsom, hogy bárhová is nevezzek. 

(Szelfi)

Egy-két nappal ezelőtt adódott a lehetőség, hogy Gábort kísérjem és fussak az ősz egyik legnagyobb félmaratoni rendezvényén. Alapesetben nem akartam rajthoz állni, de mivel Gáborról volt szó, nagyon szívesen elvállaltam a közös futást. Edzettünk már együtt több alkalommal, így nem volt ismeretlen a feladat. A közös futásba való beleegyezést követően már terveztük is a találkozót, mikor és hogyan érkezzünk a rendezvény helyszínére. A futást megelőzően a helyszínen összetalálkoztunk sok futótárssal. Egy csoportkép a Futeam SE tagjaival, majd elindultunk a starthoz. Több, mint 10 ezren éreztek késztetést arra, hogy ma lefussanak 21,1 km-t. Sok emberen láttam az „első félmaratonom” feliratot és nem is maradt el részemről a nosztalgia, hiszen itt futottam két évvel ezelőtt az első hivatalos félmaratonomat. 

Szóval rajt! Valahol a 3-as szektor végén ácsorogtunk több csapattársunkkal és vártuk, hogy induljunk. Lőttünk egy szelfit, majd elrajtoltunk. A hangulat nagyon jó volt, bár engem picit zavart a nagy tumultus, talán azért mert már nagyon elszoktam ettől.

(A rajt pillanatai)

Az első km-ek jól teltek, érezni lehetett, hogy ma nem fogunk fázni. Felvettük a verseny ritmusát és igyekeztünk tartani egy bizonyos tempót. A 4-5.-dik km környékén már rendesen meleg volt, ami az eheti időjárást nem igazán jellemezte. Róttuk a km-eket, ha kellett frissítettünk. 6 perc körül átlaggal 1 óra alatt elértük nagyjából féltávhoz. Kb. a felén túl már egyre többen belesétáltak a távba, aminek sok oka lehet. Nem nagyon boncolgatnám, hogy miért, talán a hirtelen meleg fogott ki a sporttársakon. Haladtunk és egyre-másra hagytuk el a km szelvényeket. Ha kellett frissítettünk és ahol lehetett, az árnyékos részt választottuk. Menet közben számolgattuk, hogy vajon mennyi lesz a befutónk, majd 2:14:40-es idővel áthaladtunk a célvonalon. Gratuláltunk egymásnak, nyakunkba kaptuk az érmet, majd felvettük a befutócsomagot.

(Az emlékérem és a rajtszám)

 Jólesett ez a futás, talán lökést ad ahhoz, hogy újra több ezres tömegben fussak. Jó volt a sok kedves szó és bíztatás, amit kaptunk. Tisztelet az embereknek, mert a véletlen lökésünk vagy taposásunk ellenére elnézőek voltak, sőt még ők kértek bocsánatot. Viszont a legnagyobb tisztelet Gábornak jár, mert látássérültként sem hagyja el magát… sportol, fut, nem huppan bele a fotelba és nyávog onnan, hogy ez így bizony nem megy. Szóval mondhatom, hogy futóéletem egyik legkülönlegesebb versenye volt és örülök, hogy ez is eljött. 

(A Fővám térnél)

(A Dráva utcai fordító után)

Egy esős bükki edzés - 2015.09.05.

A blogom indulásakor úgy gondoltam, hogy inkább csak a versenyeket és eseményeket fogok közzé tenni. Ám megfogalmazódott a gondolat, hogy egy-egy edzésről is írni fogok egyrészt, hogy mindenki – a lehető legteljesebb - képet kapja arról, amit megélek ilyenkor.

A mai történet ott kezdődik, hogy a nyári alapozást követően szerettem volna egy maratoni távhoz közelítő erőfelmérőt terepen. Azt hiszem fontos pontjához érkezett a felkészülésem. Egy családi esemény miatt Miskolcra kellett jönnöm. Eredetileg más helyszínen terveztem ezt az edzést, de hát ember tervez… és a tervek azért vannak, hogy eltérjünk tőlük. Felmerült a gondolat, hogyha már így alakult, akkor elmegyek a Bükkbe. Amúgy is nagyon közel áll hozzám, mondhatni a kedvenc tájam, persze miskolciként lehet csak elfogult vagyok.

Eljött a mai reggel. Az időjárás szerint a hőmérséklet optimális lesz és esőre is lehet számítani. 

(Ma nem örültem annyira, hogy szinte mindig pontos az előrejelzés)

Természetesen nem úsztam meg. Már elinduláskor kicsit szitált, de ettől még egy percig sem gondoltam úgy, hogy feladom az elképzelésem. Lillafüredig szemetelt, majd kicsit erősödött, mikor megérkeztem. Ajajjj… ez így nem lesz könnyű menet. Szóval START kb. 7:45 körül.

(A lillafüredi start helyszíne panoráma képen)

 Pulzusmérőt belőttem 148ra, csipogjon le, ha túlhajtanám magam. Sokszor megszívtam már, hogy bekezdtem jó erős tempóval, majd a végére totál elfogytam. Lassú tempóban kezdtem, hiszen egyből felfelé indultam. 

(Érkezés Hollóstetőre)

A piros jelzést követve elértem Hollóstetőt, ahol már totál eláztam és innen kicsit gyorsabb tempóban haladtam Tebepuszta felé.

(Útban Tebepuszta felé)

Ezt a szakaszt már többször megjártam, így szinte a jelzések keresése nélkül mentem az úton. Tebepusztán figyelgettem, hátha épp van víz a balra eső mélyedésben. Szándékosan nem írom, hogy tó, mert ahhoz víz kellene… szóval nem volt víz. Kicsit csalódott voltam, mert pazar látványt nyújt. Egy panoráma kép lövése után haladtam is tovább.

(Tebepuszta... a tó sehol - nem véletlenül időszakos)

Innen már a kék sáv mutatta az utat. Egy meredeket követően elértem Tamás kútjához, ahonnan rövid úton eljutottam volna a mai célomhoz,  Tar kőhöz. Az eső szakadatlanul esett, de már nem nagyon izgatott. A tempómmal elégedett voltam, 2 óra alatt jutottam idáig. Mint később kiderült, itt követtem el egy malőrt. Lementem a völgybe a kék jelzésen, amit nem kellett volna. Szépen haladni kellett volna  Keskeny rét felé, de hát… hagyjuk. Haladtam, abban a tudatban, hogy jó az irány. Majd egy teljesítménytúra ellenőrzőpontjánál érdeklődtem, vajon jó felé megyek-e. A válasz nemleges volt… ÓÓÓÓÓÓjeeeeee!!! Miután megnyugtattak, hogy Tamás kútjánál tovább kellett volna menni, jött a kérdés, hogyan lapátoljuk vissza a sz… a lóba. Végül is akkorát nem tévesztettem, mivel egy pár száz méterre már elhagyott kereszteződésig kell visszamennem a zöld sávra és onnan már lehet menni Tar kőig. Szóval az EP-t elhagytam, a lejtő emelkedő lett, jött a zöld sáv és továbbemelkedek. Felértem a gerincre… előttem a cél, Tar kő. Az eső erősödik, frissítek, a póló már rám cuppant. 

(Oda szembe... a baloldali huplira)

Átgázoltam egy „tisztáson” kb. derékig érő vizes gazban, amire már inkább rólam került víz, mint fordítva. Itt picit elcsigázódtam és jött az első gondolat, hogy csak egyszer jussak haza. Ez a következő kereszteződésig tartott, ahol a kék sávra térve rövidesen elértem a csúcsot (949 m). A panoráma páratlan volt, majd kicsit értetlen voltam, hogy itt nem esik? Hát nem! Mert időközben elállt és csak a fákról hullott le a csapadék. Panoráma fotó, örömködés, hip-hip hurrá, majd gyerünk tovább… 27 km körül jártam (3:16). 

(A panoráma Tar kőről - Nekem megérte az erőfeszítést ez a látvány)

Innen úgy saccoltam, még 20-22 km és visszaérek Lillafüredre. Egy tábla szerint 7.7 km Bánkút. Róttam a kilométereket, hébe-hóba csipogott az óra jelezve, hogy lassíts, erős a tempó! Figyeltem mindenre, hisz most a cél az volt, hogy tapasztaljak. Rendben voltam teljesen. Frissek a lábaim, maratoni fal nem jön, minden rendben. Elértem Bánkútra, itt frissítettem, majd azon agyaltam, merre induljak. Két opció volt… az első Ómassa felé a sárgán (4.3 km), de onnan még kocogni kell Lillafüredig. A második Lillafüred felé (13 km). 34 km (4:08) után frissítés közben elindult a vezérhangya, hogy ha edzeni és tapasztalni jöttem, akkor a hosszabb utat választom. Hosszútávon kifizetődőbb, mint sok más dolog az élet különböző területén. 

(Lehet bogarászni... ki merre menne?)

Elindultam a piros sávon Lillafüred irányába, egy darabig a sárga sáv társaságában. 4 km-t követően (38 km) megérkeztem Jávor kútra. Az idáig vezető útön nem csak a futást, hanem a mászást is gyakoroltam, hiszem hatalmas fák dőltek rá az ösvényre, amelyeket nem sikerült eltakarítani. A csúszós fatörzsön nem egy életbiztosítás átmászni, így ha van lehetőség, inkább kerülni kell. Azért örültem, hogy erre jöttem, hiszen gyerekkoromban is jártam párszor Jávorkúton, így nosztalgiáztam kicsit. Lőttem pár képet, majd folytattam az utamat. Ereszkedtem lefelé… az órát nézegetve elérkeztem a bűvös 42.2 km-hez. Halk ünneplés, majd a tempót tartva haladok tovább. A lejtő egyre meredekebb, a vizes kövek csúsznak, így próbálkoztam megtervezni a lépéseket lehetőleg tempóveszteség nélkül. Ekkor már szerettem volna végezni, mert érzetem, hogy lassan itt a vége. Lefelé haladva felfigyeltem a LÁÉV erdei vasút hídjára. Ekkorra az órám bemondta az unalmast, mert a távot már nem volt hajlandó mutatni. 

(Kövessük a folyásirányt)

Az elágazásnál patak… merre induljak??? Jelzést nem látok… legyen bal! Feltűnt, hogy az általam jónak vélt irány szerint a patak nem jó felé folyik! Tudtam, hogy a vasút mellett a Garadna patak folyik és annak iránya a Hámori tó (Lillafüred). Gyors hátraarc és irány a folyásirány! Lám, a jelzés meglett. Innentől már kiadtam magamból, ami még maradt, majd megláttam a Palota szállót. Kicsit örömködtem, majd rápillantva az órára csak sejtettem, hogy ez bizony nagyon jól sikerült. A távot csak saccolni tudtam mindaddig, míg el nem mentettem az adatokat. Gyors kutakodás, majd csak előcsalogattam az adatot, miszerint 47.47 km lett az össztáv 5 óra 20 perc alatt. A szint kb. 1800 m volt, amit egy útvonaltervezőn szerkesztett adatok alapján saccolok.

Konklúzió: Összességében nagyon meglepett és elégedett vagyok. Eddig a tervezett idők sosem jöttek össze… eddig. Szóval azonkívül, hogy összecsípett a csalán – amit sokszor ha akartam volna sem tudtam volna kikerülni –, sok tapasztalatra tettem szert. A nyáron megtett rengeteg pulzuskontrollos km nem volt hiába, így azt gondolom jó az irány és az őszi versenyeimmel kapcsolatban bizakodó vagyok. Az egész edzés alatt kettő banán, kettő energia zselé és bő egy liter víz fogyott el. Kicsit alulmúltam magam, de most ennyire volt szükségem. Az egyetlen bibi a zokni volt! A titokzokni most nem vált be. Lecsúszott és a cipő kidörzsölte az achillesem eléggé rendesen. Sebaj! Ebcsont beforr!

Előzmények - 2015.08.30.

Futóéletem kezdete 2013. nyarára datálódik. Abban az évben, már második alkalommal vettem részt az Ultrabalatonon. A 2012-es részvétel után nem éreztem kellő motivációt az iránt, hogy futnom kellene. Majd eljött a következő év. Mint nagyon sok futó én is alábecsültem a felkészülést erre a versenyre, amire már a magyarországi futóversenyek „woodstockja” jelzőt is hallottam. A második UB-m után mégis jött egy isteni sugallat, hogy cipőt kellene húzni és indulás futni.  Semmit nem tudtam a futásról. Úgy voltam vele, mint a fotelforradalmárok, hogy futni minden hülye tud. Na kérem szépen ez nem így van. Sok szakirodalmat olvastam, tapasztalatot olvastam és azóta én is sokat tapasztaltam.

Jött az ihlet, hogy mi lenne, ha beneveznék életem első félmaratonjára. Akkor és ott jó ötletnek tűnt, de utólag azt mondom, hogy egy félévet nyugodtan várhattam volna vele. Hogy mi az indok? A FOKOZATOSSÁG. Én is, mint sok futó, beleestem abba a hibába, hogy nem voltam elég türelmes. A szervezet ugyanis nem alkalmazkodik öles léptekkel a gondolatainkhoz. Így az izmokon kívül  – amelyeknek szenvedéseit izomláz formájában érezzük  – egy sor szervünknek (légzőrendszer, keringés, szív, ízületek) alkalmazkodni kell a megterheléshez. Mire észbe kapott a szervezetem, hogy valójában mit is művel vele az elmém, már ott is álltam életem első félmaratonjának rajtjánál. Maradjunk annyiban, hogy 15 km-ig bírtam futni, majd futás-séta-futás kombóval célba érkeztem. Következő „baklövésem” a 2013-as Spar Maraton. Itt is amivel büszkélkedhetek, az a teljesítés. Sokat olvastam, hogy mit és hogyan kell(ene) csinálni, de nem nagyon hallgattam senkire és semmire. Ezt követően döntöttem amellett, hogy tartok egyfajta fokozatosságot. Nagy szerencsém, hogy elkerült mindenfajta sérülés ebben az időszakban. Akkoriban fogalmam sem volt, hogy minek tettem ki magam. Ha most újrakezdeném az első szempont a FOKOZATOSSÁG lenne. Innentől kezdve pedig odafigyeltem arra, hogy mit és hogyan csinálok, gyűjtöttem a kilométereket és jól meggondoltam, hogy érzem-e a felkészültséget egy adott versenyre. Két év után kijelenthetem, hogy még mindig sérülésmentes vagyok, köszönhetően az óvatosságnak. A maratoni távot csak ritkán léptem túl, így inkább az választottam, hogy beleerősödöm ebbe a távba. Azóta hét maratoni távon vagyok túl, melyből öt volt hivatalos, a többit pedig a felkészüléseim során futottam. Ultratávra egy alkalommal került sor 50 km formájában. Terepen az utóbbi időben 70 km volt a leghosszabb teljesített távom két alkalommal. Ezekből az egyik egy befejezett rendezvény, a másik pedig egy feladott verseny egy banális hiba miatt.

A nyár közepéig nem terveztem ultratávokat, de egy invitálás miatt úgy döntöttem, hogy megpróbálok felkészülni az adott kihívásra.

UB 2013 - itt kezdődött minden